Nyári forgalom a Balatonnál télen (magyaridok.hu)

Már hetek óta 80-90 százalékos telítettséget jegyeznek a balatoni szállodák decemberre, főként a négycsillagos, illetve a felső kategóriás hotelek számíthatnak élénk vendégjárásra az ünnepek idején. A Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke megerősítette, idén érezhetően több pénzt költenek a magyar családok pihenésre, szállodai karácsonyozásra.

Télen is érdemes a Balatonra utazni: számos ünnepi program, vásár, a szállodákban adventi hangulat várja a vendégeket, akik közül egyre többen nem az otthonukban, hanem hotelekben töltik a karácsony napjait, illetve a téli szünetet és a szilveszteri mulatságokat – mondta Hoffmann Henrik.

A Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke példaként említette, hogy több más tó körüli szálloda mellett a négycsillagos siófoki Hotel Residence Konferencia és Wellness Hotelben vagy éppen az Év szállodája díjjal többször is kitüntetett mátraházai Residence Ózon Konferencia és Wellnesshotelban is telt házra készülnek az év végén.

– Egyértelműen gyarapodott az emberek jövedelme, ebből többet fordítanak utazásra, családi programokra az idén – jegyezte meg. Kiemelte: annak ellenére is élénk a kereslet a szállodai karácsonyozásra, hogy egy kétágyas szoba éjszakánként félpanzióval átlagosan 20-25 ezer forintba kerül a Balaton körül, de akad olyan egység, ahol 120 ezer forintra rúg a napi tarifa.

Azoknak, akik sokallják az ünnepekre érvényes árakat, a szakember azt ajánlja: látogassanak el a Balatonhoz két-három napos kirándulásra január második hete után, amikor a szállodák többsége kedvezménnyel kínálja szolgáltatásait.

 

Van aki bezár karácsonyra
Akad olyan kereskedelmi szálláshely is, amelyik karácsonykor zárva tart. – Az ünnep utáni napon, 27-én már kinyitunk, az előfoglalások alapján javarészt magyar vendégeket várunk, de jönnek német és osztrák turisták is, főként Münchenből és Bécsből. Köztük sokan vannak, akik már jártak nálunk, és visszavágynak hazánkba – mondta megkeresésünkre a balatonfüredi Astoria Hotel tulajdonosa.

Kiss Sándor családi vállalkozásban vezeti Füred egyik legidősebb, háromcsillagos hoteljét, ahol már december 30-án szilveszteri hangulatba kerülhetnek a szállóvendégek. A szállodában felvidéki borokkal, pezsgővel, forralt borral, házi pogácsával kínálják majd az óévbúcsúztatókat, a bőséges ünnepi vacsora után pedig egy székesfehérvári zenekar húzza a talpalávalót.

– Az Astoria nem egy hivalkodó szálloda, inkább több szolgáltatást kínáló barátságos hotel, megfizethető árakkal. Egy kétágyas szobáért 20-26 ezer forintot kérünk szilveszterkor. Az idén is telt ház lesz az év utolsó, illetve a jövő év első napjaiban – jegyezte meg Kiss Sándor.

 

A gyermekes családok szállodája

Közös, örömteli élményekre, meghitt együttlétre vágyó családokat vár karácsonyra és szilveszterre a Hévíz közeli Alsópáhokon működő exkluzív Kolping Hotel Spa & Family Resort. – Minden évszakban elsősorban a gyermekes családok szállodája vagyunk, akik decemberben jellemzően már a szentestét is nálunk töltik.

A szállodának 138 egysége van, egy időben ötszáz vendég elhelyezéséről tudunk gondoskodni. Amíg a szülők pihennek, barátkoznak, a gyermekek felügyelet mellett szórakozhatnak – mondta Baldauf Csaba szállodatulajdonos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióigazgatója. Vázolta, a Kolping hotelben az évtizedek során kialakult gyakorlat szerint „klasszikus módon” szervezik meg a karácsonyi vendéglátást.

Szenteste az ünneplés része a szállodai kápolna közös meglátogatása, a gyertyagyújtás, a közös vacsora és az ajándékozás. Mint mondta, karácsonykor telt házzal számolnak, szilveszterre még akad egy-két szabad szobájuk. – A magyarok mellett Szlovákiából és Ausztriából várunk vendégeket – fűzte hozzá Baldauf Csaba.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Könnyid László korábban azt jelezte, idén az elmúlt évek egyik legerősebb karácsonyi szezonja várható a hazai hotelekben, ahol a forgalom a tavalyinál átlagosan 10-15 százalékkal lehet magasabb.