Növekvő- és csökkenő lakosságszámú balatoni települések (penzcentrum.hu)

Azt gondolhatnánk, hogy a pandémia lecsengését követően, a hibrid vagy irodai munkára való visszaállás után csökkent a tó körüli településekre vándorlás. A friss lakossági statisztikák azonban azt mutatják: egyes települések állandó lakossága továbbra is nagymértékben növekszik – írja a penzcentrum.hu

 

.

Mi a helyzet a Balatonnál?

Az országos adatok elemzése után most megvizsgálták, mi a helyzet a Balaton környékén. A pandémia idején óriási kiköltözési hullám kezdődött, melynek egyik fő célpontjai a magyar tenger mentén fekvő települések voltak az agglomeráció mellett. A lap megvizsgálta, hogyan alakult a lakosságszám 2020 és 2024 óta 2025. januári lakosságstatisztikák alapján.

Kiderült, még most is számtalan település akad a kiemelt üdülőrégióban, ahol az elmúlt egy év alatt ugrásszerűen nőtt a lakosok száma. Azt is megvizsgálták, hogy 2020 óta hol volt a legnagyobb mértékű a növekedés. Akad néhány olyan hely is, ahol 2020-hoz képest gyarapodás történt, az utóbbi egy évben viszont már csökkenés látszik. Természetesen a Balaton környékén sem minden hely népszerű: a ranglistából az is látható, hol jellemző annak ellenére az elnéptelenedés, hogy közel van a magyar tenger.

Az elemzés alapja a Belügyminisztérium által frissen publikált lakossági statisztikák az állandó lakosok számáról, illetve figyelembe vették, a 2000. évi CXII. törvény a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról mellékletében felsorolt településeket. Az 1/1. számú melléklet „a Balaton kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések” közé 180 települést (179 + 1 települést, mivel időközben Balatonakarattya különállóvá vált Balatonkenesétől), az 1/2. számú melléklet „a Balaton kiemelt üdülőkörzetbe tartozó parti és partközeli települések” közé 52 települést sorol. Továbbá az elemzéshez külön kiválogattak 121, a Balatontól 15 km távolságban lévő települést is, melyek között akad olyan is, ami a törvény nem tartozik a kiemelt üdülőkörzethez, viszont lakóhelyként még ideális távolságra van a magyar tengertől.

Azt is fontos kiemelni, mielőtt a konkrét számadatokkal foglalkoznánk, hogy a lakosságszám változás önmagában természetesen nem pusztán a beköltözőket és elköltözőket mutatja, hanem a születések és halálozások is befolyásolják az adatokat. Viszont a kiugró növekedések, csökkenések mögött feltételezhetően nemcsak a helyi népesség gyarapodása vagy fogyása áll, hanem a vándorlásnak is fontos szerepe van ebben.

.

A legnépszerűbbtől a legelhagyatottabb helyekig

2024. január 1-jétől 2025. január 1-ig a kiemelt üdülőkörzethez tartozó 180 településen 0,18 százalékos csökkenés mutatkozott a lakosságszámban, míg 2023-ról 2024-re még -0,33% volt a csökkenés. A csökkenés mértéke tehát csökken, és az országos átlagnál lényegesen kevesebb (-0,4%). Ha ezek közül is csak a parti és partközeli településeket nézzük, akkor csökkenés mértéke egy év alatt mindössze 0,07 százalék! Az általunk kiválogatott 121 településen pedig, ami 15 km-es körzetben található, 0,1 százalékos az apadás.

Ha viszont a 2020 óta eltelt időszak álandó lakosságszámát nézzük, összességében pozitív a mérleg a Balaton körül.

A kiemelt üdülőkörzet települési közül kitűnik Vöröstó, ahol egy év alatt 6,48%, öt év alatt 25%-os emelkedés történt a lakosságszámban. Az aprófalvakban természetesen már néhány család beköltözése is jelentősen növelheti arányaiban a lakószámot, azonban annak tükrében, hogy mennyi elnéptelenedő törpefalu van az országban, ahová egyetlen család sem érkezik évtizedek alatt, nem lehet elvitatni ezért a rangsorban elfoglalt helyet a kisebb településektől. Balatonrendes, Salföld, Zalamerenye és Szentgyörgyvár szintén nagymértékben gyarapodott 2020 óta. Az első nagyobb lélekszámú település a listánkon Cserszegtomaj, ahol egy év alatt 2,6%, öt év alatt 16,44% a lakosságszám-növekedés.

A legnagyobb csökkenés Torvaj, Kékkút, Lulla, Óbudavár és Kisberény lakószámában mutatkozott öt év alatt. A legnagyobb lakosságszámú településeken általánosságban a csökkenés jellemző: Siófok, Keszthely, Tapolca, Balatonfüred, Marcali, Balatonboglár és Balatonlelle esetében az egy- és az ötéves trend is csökkenő. Balatonalmádi, Fonyód, Hévíz, Balatonfűzfő és Gyenesdiás viszont növekedést mutat mindkét időtávon, ha nem is kimagaslót.

.

Befektetésnek sem rossz?

Az év elején elkezdődött a jelentős állampapírpiaci kamatok kifizetése, ami az ingatlanpiacra is hatással lehet, akár a Balaton körül is. Komádi Csaba, az OTP Ingatlanpont észak-dunántúli régióvezetője szerint az év első két hónapjában már érzékelhető volt az állampapírokból származó pénzek hatása a lakáspiacon. A friss tapasztalatok alapján elsősorban a lakóhelyükhöz közeli lakások iránt érdeklődnek a vásárlók, illetve érezhetően nőtt a vevők száma Budapestről is a régió ingatlanjai iránt. Az eddigi észak-dunántúli tapasztalatok alapján az állampapír-kamatokból lakást vásárlók szinte kizárólag kiadásra keresnek ingatlant, lényeges feltétel, hogy olcsó legyen és könnyen kiadható. Komádi Csaba szerint a kereslet növekedése várhatóan emeli majd az árakat a régió lakáspiacán.

A dél-dunántúli régióban elsősorban a magasabb értékű ingatlanok piacán látszik a kamatfizetések hatása – nyilatkozta Markó Ildikó régióvezető. Hozzátette: nem csak a Balaton környékén, hanem a vármegyeszékhelyeken is látják a kereslet növekedését, többen érdeklődnek újépítésű lakások, illetve a 30-40 millió forintos árfekvésű ingatlanok iránt, de a Balatonnál a 100 millió forint feletti lakások is elkelnek a jelenlegi környezetben.

Aki pedig itt vásárolna, akár nyaralót, az számíthat is a további drágulásra. A hazai ingatlanpiaci drágulás ugyanis a nyaralókra is hatott, egy év alatt 11,5 százalékkal emelkedtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A Balaton népszerű települései a budapesti árakkal versenyeznek – derült ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból.

***

 

A penzcentrum.hu településekre lebontva is megnézte a lakosságszám alakulását az elmúlt 1 évben és az elmúlt 5 évben. (Megvizsgálta külön-külön azt is, hogy a Balaton-közeli, valamint a tótól 15 kilométeren belül található települések lakosságszáma miként alakult egy, illetve öt év alatt. Az utóbbi két táblázat ITT  érhető el.)

 

A Balaton kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések lakosságszám változásai az utóbbi 1 és 5 év alatt

1. Vöröstó 92 108 115 6,48 25,00
2. Balatonrendes 165 202 206 1,98 24,85
3. Salföld 70 84 85 1,19 21,43
4. Zalamerenye 187 220 222 0,91 18,72
5. Szentgyörgyvár 339 388 398 2,58 17,40
6. Cserszegtomaj 3419 3880 3981 2,60 16,44
7. Lovas 501 566 577 1,94 15,17
8. Egeraracsa 310 347 355 2,31 14,52
9. Felsőörs 1880 2132 2152 0,94 14,47
10. Zalakaros 2655 3004 3038 1,13 14,43
11. Csapi 164 186 186 0,00 13,41
12. Gétye 112 117 126 7,69 12,50
13. Balatonmáriafürdő 793 892 890 -0,22 12,23
14. Zalaújlak 107 114 120 5,26 12,15
15. Balatonakarattya 965 1035 1082 4,54 12,12
16. Pusztaszemes 389 441 436 -1,13 12,08
17. Paloznak 554 609 620 1,81 11,91
18. Örvényes 153 167 170 1,80 11,11
19. Zalacsány 1036 1123 1150 2,40 11,00
20. Balatongyörök 1386 1519 1537 1,18 10,89
21. Balatonszepezd 431 469 477 1,71 10,67
22. Ábrahámhegy 570 627 630 0,48 10,53
23. Szentantalfa 517 551 569 3,27 10,06
24. Mencshely 274 304 301 -0,99 9,85
25. Vindornyalak 83 103 91 -11,65 9,64
26. Balatonberény 1198 1302 1309 0,54 9,27
27. Esztergályhorváti 435 458 474 3,49 8,97
28. Balatonkeresztúr 1713 1841 1863 1,20 8,76
29. Nemesbük 800 866 868 0,23 8,50
30. Balatonőszöd 549 591 595 0,68 8,38
31. Somogyszentpál 812 886 879 -0,79 8,25
32. Felsőpáhok 727 777 786 1,16 8,12
33. Vászoly 272 294 293 -0,34 7,72
34. Hegymagas 278 306 299 -2,29 7,55
35. Balatonederics 1030 1108 1107 -0,09 7,48
36. Vörs 518 554 556 0,36 7,34
37. Gyenesdiás 4073 4371 4371 0,00 7,32
38. Alsópáhok 1494 1575 1603 1,78 7,30
39. Vonyarcvashegy 2606 2765 2794 1,05 7,21
40. Zalaszántó 959 1022 1027 0,49 7,09
41. Rezi 1421 1530 1520 -0,65 6,97
42. Ságvár 1914 2033 2044 0,54 6,79
43. Tagyon 104 112 111 -0,89 6,73
44. Kapolcs 387 402 413 2,74 6,72
45. Öcs 209 223 223 0,00 6,70
46. Somogybabod 465 486 495 1,85 6,45
47. Zánka 1010 1070 1073 0,28 6,24
48. Szőlősgyörök 1303 1380 1382 0,14 6,06
49. Raposka 269 275 284 3,27 5,58
50. Pécsely 592 613 624 1,79 5,41
51. Nemesvita 347 357 365 2,24 5,19
52. Alsóörs 1958 2050 2059 0,44 5,16
53. Vindornyaszőlős 339 355 356 0,28 5,01
54. Révfülöp 1188 1218 1240 1,81 4,38
55. Aszófő 467 499 486 -2,61 4,07
56. Csömend 301 309 313 1,29 3,99
57. Nagycsepely 378 391 393 0,51 3,97
58. Karmacs 760 788 790 0,25 3,95
59. Szentkirályszabadja 2102 2183 2179 -0,18 3,66
60. Balatonfenyves 2218 2305 2297 -0,35 3,56
61. Nikla 770 789 797 1,01 3,51
62. Szentjakabfa 117 126 121 -3,97 3,42
63. Zala 242 245 250 2,04 3,31
64. Dörgicse 307 325 317 -2,46 3,26
65. Balatonfőkajár 1362 1386 1405 1,37 3,16
66. Kőröshegy 1420 1466 1462 -0,27 2,96
67. Buzsák 1545 1609 1589 -1,24 2,85
68. Zalaszabar 583 597 599 0,34 2,74
69. Zalaszentmárton 73 69 75 8,70 2,74
70. Szegerdő 222 215 228 6,05 2,70
71. Balatonalmádi 9911 10147 10172 0,25 2,63
72. Bábonymegyer 817 825 837 1,45 2,45
73. Főnyed 84 92 86 -6,52 2,38
74. Zalaapáti 1689 1737 1729 -0,46 2,37
75. Balatoncsicsó 257 274 263 -4,01 2,33
76. Balatonudvari 389 396 398 0,51 2,31
77. Hidegkút 481 492 492 0,00 2,29
78. Garabonc 701 721 717 -0,55 2,28
79. Balatonakali 706 733 722 -1,50 2,27
80. Balatonhenye 135 133 138 3,76 2,22
81. Kereki 543 542 555 2,40 2,21
82. Hács 369 386 377 -2,33 2,17
83. Nagyberény 1345 1384 1374 -0,72 2,16
84. Tótvázsony 1418 1451 1448 -0,21 2,12
85. Balatonszabadi 2969 3011 3031 0,66 2,09
86. Ordacsehi 866 858 884 3,03 2,08
87. Zamárdi 2632 2692 2686 -0,22 2,05
88. Kisapáti 358 364 365 0,27 1,96
89. Ádánd 2158 2234 2198 -1,61 1,85
90. Kötcse 544 545 553 1,47 1,65
91. Szigliget 931 944 946 0,21 1,61
92. Zalakomár 2921 2940 2965 0,85 1,51
93. Galambok 1348 1393 1368 -1,79 1,48
94. Tikos 142 151 144 -4,64 1,41
95. Siójut 661 673 670 -0,45 1,36
96. Kapoly 635 653 643 -1,53 1,26
97. Balatonmagyaród 484 479 490 2,30 1,24
98. Öreglak 1533 1559 1552 -0,45 1,24
99. Hévíz 4699 4730 4753 0,49 1,15
100. Csopak 2195 2237 2219 -0,80 1,09
101. Balatonfűzfő 4467 4509 4513 0,09 1,03
102. Gyugy 329 334 332 -0,60 0,91
103. Tihany 1351 1362 1363 0,07 0,89
104. Litér 2275 2286 2294 0,35 0,84
105. Balatonendréd 1347 1363 1357 -0,44 0,74
106. Fonyód 5179 5201 5217 0,31 0,73
107. Somogysámson 729 731 733 0,27 0,55
108. Karád 1560 1574 1568 -0,38 0,51
109. Som 694 709 697 -1,69 0,43
110. Bálványos 608 616 610 -0,97 0,33
111. Balatonföldvár 2344 2319 2351 1,38 0,30
112. Zalavár 938 927 940 1,40 0,21
113. Vindornyafok 137 137 137 0,00 0,00
114. Sármellék 1865 1858 1863 0,27 -0,11
115. Lesenceistvánd 991 989 989 0,00 -0,20
116. Balatonlelle 4879 4897 4865 -0,65 -0,29
117. Somogyvár 1713 1721 1708 -0,76 -0,29
118. Badacsonytördemic 925 920 922 0,22 -0,32
119. Balatonkenese 2724 2706 2714 0,30 -0,37
120. Hollád 261 277 260 -6,14 -0,38
121. Balatonvilágos 1477 1467 1470 0,20 -0,47
122. Somogymeggyes 480 486 477 -1,85 -0,63
123. Küngös 546 529 542 2,46 -0,73
124. Teleki 226 225 224 -0,44 -0,88
125. Balatonszárszó 2254 2211 2234 1,04 -0,89
126. Badacsonytomaj 2162 2181 2142 -1,79 -0,93
127. Nagyvázsony 1838 1805 1815 0,55 -1,25
128. Nemesgulács 999 982 986 0,41 -1,30
129. Lengyeltóti 3111 3079 3070 -0,29 -1,32
130. Balatonszemes 1826 1800 1801 0,06 -1,37
131. Káptalantóti 497 491 490 -0,20 -1,41
132. Veszprémfajsz 254 260 250 -3,85 -1,57
133. Sávoly 503 505 495 -1,98 -1,59
134. Taliándörögd 678 663 667 0,60 -1,62
135. Bókaháza 300 294 295 0,34 -1,67
136. Kéthely 2323 2277 2284 0,31 -1,68
137. Csajág 853 836 837 0,12 -1,88
138. Vigántpetend 203 204 199 -2,45 -1,97
139. Balatonújlak 497 480 487 1,46 -2,01
140. Siófok 25043 24613 24513 -0,41 -2,12
141. Monostorapáti 1165 1164 1139 -2,15 -2,23
142. Hegyesd 175 177 171 -3,39 -2,29
143. Lesencetomaj 1119 1079 1093 1,30 -2,32
144. Marcali 11380 11174 11102 -0,64 -2,44
145. Dióskál 488 466 476 2,15 -2,46
146. Látrány 1411 1386 1373 -0,94 -2,69
147. Balatonszentgyörgy 1700 1653 1654 0,06 -2,71
148. Somogytúr 480 460 467 1,52 -2,71
149. Balatonfüred 13562 13185 13179 -0,05 -2,82
150. Nyim 337 340 327 -3,82 -2,97
151. Balatonszőlős 660 646 640 -0,93 -3,03
152. Gyulakeszi 711 691 689 -0,29 -3,09
153. Szólád 589 574 570 -0,70 -3,23
154. Várvölgy 1048 1038 1014 -2,31 -3,24
155. Andocs 1055 1032 1020 -1,16 -3,32
156. Uzsa 323 326 311 -4,60 -3,72
157. Lesencefalu 323 314 311 -0,96 -3,72
158. Nagyrada 501 469 482 2,77 -3,79
159. Mindszentkálla 249 221 239 8,14 -4,02
160. Szántód 698 669 667 -0,30 -4,44
161. Balatonboglár 5837 5651 5572 -1,40 -4,54
162. Szentbékkálla 212 212 202 -4,72 -4,72
163. Monoszló 122 126 116 -7,94 -4,92
164. Tab 4321 4144 4101 -1,04 -5,09
165. Gamás 744 715 703 -1,68 -5,51
166. Keszthely 19116 18400 18059 -1,85 -5,53
167. Visz 200 182 188 3,30 -6,00
168. Pula 193 181 181 0,00 -6,22
169. Sérsekszőlős 142 133 133 0,00 -6,34
170. Táska 415 413 387 -6,30 -6,75
171. Köveskál 362 345 335 -2,90 -7,46
172. Kővágóörs 755 685 698 1,90 -7,55
173. Tapolca 15500 14533 14281 -1,73 -7,86
174. Vállus 125 113 115 1,77 -8,00
175. Barnag 148 131 136 3,82 -8,11
176. Torvaj 254 239 232 -2,93 -8,66
177. Kékkút 67 57 61 7,02 -8,96
178. Lulla 221 198 201 1,52 -9,05
179. Óbudavár 66 60 60 0,00 -9,09
180. Kisberény 212 176 171 -2,84 -19,34

Forrás: penzcentrum.hu