Talán sosem aludtunk olajos padlójú faházban. Nem álltunk sorban menzás tányérral a kezünkben és nem harsogtuk a tábortüzek mellett, hogy „Előre!”. Mégis, van bennünk valami különös nosztalgia a régi gyermektáborok iránt. Egy világ, ami egyeseknek otthonos múlt, másoknak titokzatos emlék – írja a veol.hu.
Vannak emlékek, amelyeket nem élhetünk át, mégis hiányoznak. Ilyenek a régi gyermek táborok is. A hetvenes-nyolcvanas évek Balaton-parti úttörőtáborai, a műanyag tálcás ebédek, a reggeli tornák, az esti tábortüzek világa. Azok számára, akik ma harminc fölött járnak, ezek az emlékek élő tapasztalatok. Nekünk – akik már a digitális korszakban nőttünk fel – csak történetek, képek és kommentek maradtak és mégis mi is érezzük, hogy átjár az a bizonyos nosztalgia.

A közösségi oldalakon sorjáznak a régi táborozók visszaemlékezései. Egy kommentelő így írt: „Siófokon voltam három nyarat is, azóta sem aludtam olyan jót, mint akkor a nyikorgó ágyakon.” Mások a csínytevéseket emlegetik, vagy azt, amikor a Balatonba kellett futni „testnevelés helyett”. Egy hozzászólásban ez áll: „Ha visszamehetnék az időben, mindent újrakezdenék. Még azt is, hogy mosogatószolgálatot vállaltam csak azért, hogy tovább maradhassak.”
A régi gyermektáborok nosztalgiája nemcsak személyes emlékekről szól, hanem arról is, hogy hogyan változott meg a gyermekkor. A mai nyarak tele vannak programokkal, képernyőkkel és szervezett szórakozással. De az a fajta nyers, fülledt, nyüzsgő, mégis nyugodt együttlét – mintha eltűnt volna.
A balatoni úttörőtáborok és az ifjúsági közösségek világa egyre inkább archívumokba, visszaemlékezésekbe és képalbumokba szorul. Mégis: a nosztalgia ereje időről időre felszínre hozza ezt az elveszett világot és ha már nem is lehet a miénk, legalább ne hagyjuk feledésbe merülni – fogalmaz a veol.hu.