Nem várt siker: 39 ezer palacsintával nyitották az őszi szezont Alsóörsön

Akkora volt az érdeklődés a hétvégi Palacsinta Fesztivál iránt, hogy önkénteseket kellett toborozni. Összesen mintegy 39 ezer palacsinta fogyott el egy nap alatt a Balaton északi partján, Alsóörsön – számoltak be a szervezők a hirbalaton.hu-nak. A rendezvény része volt a Nyitott Balaton kampánynak.

A fesztivált tavaly szervezték meg először. Idén az alig ezerhatszáz lakosú balatoni településre mintegy hét-nyolcezer turista érkezett.
Zakar Zelinda, a Balatoni Riviéra Turisztikai Egyesület munkatársa elmondta: az esemény kiváló bizonyíték arra, hogy lehet olyan eseményeket szervezni a Balatonra, amelyek főszezon után is tömegeket vonzanak a tó partjára.
A kulináris élvezetek mellett koncertekkel és Füred Kapitány, a balatoni mesehős kincsvadászatával, valamint palacsintás király választással is várták  a  családokat. A gyerekek 500 csokoládét és a Balatonról szóló mesekönyveket is kereshettek az eseményen.
Az alsóörsi rendezvény része volt annak a Nyitott Balaton elnevezésű kampánynak, amelyet a Balatoni Turizmus Szövetség szervez. „Alapvető célunk megmutatni, hogy a Balaton -régió nemcsak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem a tavaszi és őszi időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni” – mondta Fekete Tamás, a szervezet elnöke.
Balatoni rendezvények, események a következő hetekben
A következő hetekben, október 7. és november 4 .között  sok más esemény is lesz a tó partján, amelyeket a Nyitott Balaton akció fog össze. Sok vendéget várnak  a balatongyöröki Becehegyi Bortúrára (október 20.), a Nagybereki Töpörtyű Fesztiválra (október 20.). és a Tök jó Zalakaroson rendezvényére (október 29. – november 4.) is.

Az akció keretében külön figyelmet szentelnek a gyerekeknek is. Jó példa erre a gyenesdiási tematikus programsorozat, amely a Természet Házában izgalmas geológiai, élőhelyismereti eseményekkel várja a családokat. Ezzel párhuzamosan Balatonföldváron  tartanak mesetúrát és kalandos oknyomozó sétákat is.