Nem nyilváníthatnak véleményt a helyiek és a nyaralótulajdonosok a Club Aligán zajló építkezésekről (nepszava.hu)

Leszavazta az Aligai Fürdőegyesület (AFE) társadalmi konzultációs javaslatát a balatonvilágosi képviselő-testület a hét eleji ülésén. A polgármester és a rendre vele szavazó három képviselő nem járult hozzá, hogy megkérdezzék a helyieket és a nyaralótulajdonosokat a Club Aliga területén zajló építkezésekről, a partszakaszt, a táj- és településképet várhatóan teljesen átrajzoló változásokról. Az AFE Balatonakali példája alapján próbálta elérni, hogy a helyi közösség véleményt mondhasson az aligai nagyberuházásról – írja a nepszava.hu.

 

(Balatonakali vezetése október elején kérte meg az állandó lakosokat és a nyaralókat, hogy véleményezzék a tervezett kikötőépítést, s miután a többség elutasította a beruházás ötletét, a kivitelező is visszalépett a projekttől.)
– Mivel Balatonvilágos sorsát döntően befolyásolja Club Aliga át- és beépítése, kezdeményeztük közmeghallgatás összehívását és egy kérdőív kiküldését – mondta a lapnak Bukovszki András, az AFE elnökhelyettese. Hozzátette:

Azt szerettük volna, hogy az így született közakarat alapján döntsön a képviselő-testület a beruházás támogatásáról vagy elutasításáról. Össze is állítottuk a kérdőívet, ám miután leszavazták a kezdeményezésünket, most saját erőnkből kellene levezényelni az egész procedúrát, ami nem lesz könnyű, de nem adjuk fel, mert mindenképpen szembesíteni akarjuk a beruházó érdekeit kiszolgáló faluvezetést a helyiek véleményével.

Az AFE, valamint a polgármester és a hétfős testületből vele tartó három képviselő harca immár évekre nyúlik vissza. A nepszava.hu folyamatosan beszámolt róla, hogy a helyi civilek hogyan próbálják megakadályozni a Club Aliga teljes átépítését és kiárusítását. Az AFE szerint ennek következtében a helyiek ismét elveszítik majd a rendszerváltásig lezárt, azóta viszont visszakapott, szabadon használt tópartjukat.

A Club Aliga tulajdonosa a Pro-Mot Kft., amely az elmúlt években többször is gazdát cserélt: Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségéből előbb Jellinek Dánielhez került, majd tavaly márciusban a Balázs Attila vezette Bayer Property vásárolta meg. A Pro-Mot a Balaton talán legértékesebb ingatlanán komoly állami támogatással – több ütemben 10 milliárd forintot ítélt meg a cégnek a kormány, mely ráadásul nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú beruházássá minősítette a projektet, mentesítve ezzel a Balaton-törvény és a helyi szabályozás előírásai alól – 46 hektáron luxusüdülő-komplexumot akar kialakítani.

A hajdani pártvezetők nyaralóhelyét, az Aliga II-t felparcellázták és eladták. A Balaton-part vélhetően legexkluzívabbnak számító, tómederig nyúló telkeit jellemzően ingatlanfejlesztő-hasznosító cégek vásárolták meg, miután a település nem tudott, az állam pedig nem élt az elővásárlási jogával, hozzásegítve ezzel a tulajdonos céget több mint 7 milliárd forintnyi bevételhez.

A civilek a bíróságon rendre sikerrel akadályozták meg a különféle engedélyek kiadását Club Aligára, azonban a kormány szeptemberben módosította a kiemelő kormányrendeletet, amely eddig csak közcélú szállodaépítést engedélyezett, a módosításnak köszönhetően azonban már komplex ingatlanfejlesztésre, azaz mindenféle ingatlanra vonatkozik.

„Mindez azt jelenti, hogy az Aliga II-n nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként épülhetnek magáningatlanok, méghozzá nem a helyi építési szabályozás, hanem a kormányrendeletben többszörösére megemelt beépítési mutatók alapján” – mondta Bukovszki András, aki ezt Aliga Trianonjának nevezte.

A teljes cikk ITT érhető el.