Nem feledik Bujtor Istvánt Balatonszemesen (sonline.hu)

Idén is megrendezték a négynapos Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen. Az idei, tizenharmadik  találkozón a vetítések és a filmes versenyprogramok mellett veteránautók felvonulásával is várták az érdeklődőket – írja a sonline.hu.

Ételkóstoló, pódiumbeszélgetések, szakmai workshopok is szerepeltek a programban. Természetesen Bujtor István filmet is megtekinthettek a színész munkássága iránt érdeklődők, hiszen a Három testőr Afrikában is szerepelt a fesztivál programjában. A film zenéjét jegyző Frenreisz Károly is részt vett a Bujtor Filmfesztiválon.

Természetesen idén is nevezhettek a fiatal vagy éppen sokat látott filmesek alkotásaikkal, hogy a Bujtor-díjért versengjenek. A játékfilmek és kísérleti fikciós alkotások kategóriában hat film szerepelt, köztük az általunk is már szemlézett Herendi Gábor alkotás a Toxikoma is. A dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek és portréfilmek kategóriába szintén hat alkotás került. Míg az animációs filmek kategóriájában négy alkotás verseng. Hat alkotást neveztek a versfilmek kategóriájába.  A közönség négy nap alatt nyolc filmet tekinthetett meg a fesztivál programjaként, s természetesen több alkotóval is találkozhattak.

A szervezők egy Ötvös Csöpi makettkiállítással is tisztelegtek az éppen nyolcvan évvel ezelőtt született Balázs Béla-díjas színművész-rendező-producer-forgatókönyvíró Bujtor István emléke előtt.

A programon Bujtor István családtagjai, és a filmjeiben szereplő állandó színészpartnere, Kern András is részt vettek.

A szervezők úgy gondolják: nincsen emlékezet emlékezés nélkül. Fontosabbnak érzik, hogy ne csak egy sírkertbe vonuljanak ki fejet hajtani Bujtor István emléke előtt, hanem egy kiemelkedő, négynapos nagyszabású fesztivállal emlékezzenek rá. Olyannal, amilyen ő maga is volt, felejthetetlen.