Napelemes hajók versenyeznek Balatonalmádiban

Balatonalmádi és a Pannon Egyetem közösen szervez nemzetközi napelemes hajóversenyt 2024. augusztus 23-25. között, ahol magyar, holland, német, lengyel és indonéz napelemes hajók versenyeznek. A Solar Boat Challenge nevű rendezvényen, Balatonalmádiban, a Szent Erzsébet Ligetben péntektől vasárnapig naponta két futamot tekinthetnek meg az érdeklődők. Emellett számos érdekes, kreatív programmal készülnek a szervezők – írja a balaton-almadi.hu. 

Aki kedvet érez a technikai sportok, az innováció iránt, annak érdemes megtekinteni a napelemes hajók izgalmas bemutatóját – írja a veol.hu. A tengeri közlekedésben alkalmazott csúcstechnológiának és a megújuló energia jövőjének lehetnek szemtanúi a látogatók, és a csapatok izgalmas versenyek sorozatán való vetélkedésének a Szent Erzsébet ligetben vasárnapig.

Magyar, holland, német, lengyel és indonéz napelemes hajók versenyeznek a három nap folyamán, naponta két futamot tekinthetnek meg az érdeklődők.

A verseny mellett számos érdekes, kreatív programmal készülnek a szervezők, hiszen a Solar Boat Challenge a fenntarthatóbb jövő innovációit és megoldásait hivatott ünnepelni. A versenyen mindent megtudhatnak a napenergiával hajtott hajók fejlesztéseiről. A versenyt, látványos szlalomfutamokat a kivilágított hajók felvonulása teszi még emlékezetesebbé.

Az esemény megnyitója augusztus 23-án délelőtt volt, a díjátadó augusztus 25-én 18 órakor lesz. A hosszú futamok minden nap 10 óra 10 perckor, míg délután 4 órakor látványos technikai futamok indulnak.