Nagy ütemben fejleszti strandjait Balatonföldvár (sonline.hu)

A balatonföldvári önkormányzat továbbfejleszti a helyi strandok családbarát és egyéb szolgáltatásainak körét. Ehhez a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. által nyújtott 28,3 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósíthattak meg beruházást a Keleti strandon – írja a sonline.hu.

 

A „Strandfejlesztés 2021” pályázatból korallberkenye sövény ültetésével megújult a zöldterület, a kültéri zuhanyzót felújították és akadálymentessé tették, továbbá infokommunikációs akadálymentesítés is történt. A beruházásnak köszönhetően tudtak a strand biztonságos üzemeltetéséhez kapcsolódóan egy defibrillátort beszerezni. A térburkolatot javították, napelemes elektromos kerékpártöltési lehetőséget biztosítottak, valamint a térvilágítást korszerűsítették, és árnyékolókat helyeztek ki.

A Keleti strand mellett megújult a Nyugati strand is, ahol hasonló fejlesztéseket valósíthattak meg 29,9 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A projekt a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Strandfejlesztési Programjának keretében valósult meg – olvasható a portálon.