Nagy a kiesés a COVID-19 miatt Zalakaroson (zaol.hu)

Zalakaros költségvetésében 255 millió forint kiesést okozott a koronavírus miatti járványhelyzet az év első 8 hónapjában – írja a zaol.hu.

 

A fürdőváros idei költségvetésében a kiadások és bevételek összegének eredeti előirányzata 2 798 400 886 forint volt. A költségvetést idáig egy alkalommal kellett módosítania a képviselő-testületnek, mert a büdzsé főösszege 255 885 788 forinttal, 2 542 515 098 forintra csökkent. A jelentős csökkenés oka a COVID-19 járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet, mely 3 hónapig a turizmus teljes leállásához vezetett országosan, így Zalakaroson is. Bezártak a szállodák, elmaradtak a vendégek, így mind az idegenforgalmi adó, mind az iparűzési adó tekintetében jelentős bevétel-elmaradással kellett számolni. A járványvédelmi intézkedések finanszírozhatósága érdekében a kormány elvonta az idegenforgalmi adó után járó támogatást is, mely további, közel 157 millió forint hiányt jelent Zalakarosnak.

Szintén kormányzati döntés, hogy – a belföldi turizmus újraindulásának ösztönzése érdekében – április 26-tól december 31-ig az idegenforgalmi adót (IFA) nem kell a vendégeknek megfizetniük. Összességében az IFA tekintetében 85 millió forint, az iparűzési adó tekintetében 50 millió forint bevételkieséssel számol az önkormányzat. A bevételek elmaradása miatt a költségvetés kiadási oldalát is ennek megfelelően kellett módosítani. Az általános tartalék jelentősen csökkent, mindössze 8,7 millió forint áll rendelkezésre az eredetileg tervezett 49 millió forinttal szemben. Ugyanakkor az elmaradt bevételek pótlására képzett tartalékalapban van még 35 millió forint.

Novák Ferenc polgármester elmondta: az önkormányzat a gazdálkodás több pontján takarékossági intézkedéseket vezetett be, intézményi elvonásokat hajtott végre, így az és annak intézményeinek működése nincs veszélyben. Azonban az év végén várhatóan likviditási gondokat okoz majd, hogy az utolsó negyedévi bevallott idegenforgalmi után igényelhető állami támogatás csak jövőre realizálódik. Emiatt elengedhetetlen a bevételi források bővítése, az önkormányzati ingatlanok értékesítése és a kormányhoz benyújtott támogatási igény melletti erős lobbimunka. A várható problémák miatt a képviselő-testület rangsorolta a tervbe vett beruházásokat is – írja a zaol.hu.