Múzeumok éjszakája: zenés programok, várbörtöntúrák és animációs filmek Veszprémben (mti)

Zenés programok, várbörtöntúrák és animációs filmek is várják az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján Veszprémben, de a megye más településein is érdekes programokat rendeznek.


A Laczkó Dezső Múzeum és a Művészetek Háza hétfői veszprémi programismertetőjén S. Perémi Ágota múzeumigazgató elmondta: az intézmény főépületének felújítása miatt a programokat a várbeli kiállítóhelyeikre szervezték. A Hősök Kapuja látogatóközpont Zene tornya névre keresztelt emeleti teraszán klasszikus darabokat játszanak zenészek, a földszinti kiállítótérben zenélő műtárgyakat állítanak ki, a Vár utca macskaköveire pedig bárki felrajzolhat egy-egy kottát, amit zenészek el is játszhatnak.

A múzeum szervezésében lesz VárFelFedező játék, fényfestés és tűzzsonglőr bemutató, valamint az egykori várbörtönbe is szerveznek túrákat, ahol egy, a várban is szolgáló börtönőr mesél emlékeiről.

A Művészetek Háza programjain az alkotókkal való találkozások és a közös alkotás áll majd a középpontban – mondta az intézmény igazgatója. Hegyeshalmi László programjaik közül kiemelte a Péterfy Ábel képzőművésszel, az idei veszprémi Tavaszi Tárlat fődíjasával szervezett beszélgetést, a Fábián László és Jáger István grafikusművészekkel rendezett szitanyomó műhelyt – ahol az érdeklődők megtudhatják, hogyan kerül a grafika a pólóra – valamint Magyarósi Éva animációs filmrendező rajzaiból a Dubniczay-palota kávézójában nyíló kiállítást. Hozzátette: a szomszédos Teguláriumban Magyarósi Éva filmjeiből is vetítést rendeznek.

Színes programokat kínál Veszprém több más települése is:

Balatonfüreden többek közt Szőke András tart tárlatvezetést a Vaszary Galéria Balatoni Nyár című kiállításában, majd ugyanitt Gippert László, a Szépművészeti Múzeum-MNG főrestaurátora beszél a Folyók, tavak, tengerek című tárlaton kiállított művek előkészítéséről.
Sümegen a Kisfaludy Múzeumban a Petőfi Színkörről nyílik kiállítás, a várban pedig máglyagyújtás, világító léggömb reptetés, valamint tűzzsonglőr műsor is lesz.

Zircen a bakonyi természettudományi múzeumban a bakonyi bükkösök élővilágát bemutató kiállítás nyílik, de geológiai bemutató és denevérmegfigyelés is színesíti a programokat,

Tihanyban pedig az apátság és a barokk templom máskor nem látható helyeit is bemutatják.