Művészeti iskolások népzenei versenye zajlott Keszthelyen (zaol.hu)

Ez a megmérettetés a művészeti iskolák felmenő rendszerű tanulmányi versenye, melyet háromévente rendeznek meg. A Nyugat-Dunántúl régió területi válogatóját az Oktatási Minisztérium felkérésére a keszthelyi Család iskola rendezte meg. A rendezés jogát azzal érdemelték ki, hogy kezdetektől fogva részt vesznek a versenyen, diákjaik mindig ott vannak a döntőben, s rendre első helyezéseket értek el.

A rendezés joga számunkra nagy megtiszteltetés. Ez az általános iskolás korosztály legrangosabb népzenei versenye, s nagyon nagy rangot jelent bekerülni a döntőbe – mondta el a zaol.hu-nak Keszey Tivadar, a Család iskola igazgatója.
A pénteken megtartott területi fordulón öt megye – Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Zala – diákjai léptek fel. Közel negyven szólóénekes, egyéni népzenész, ének-, valamint hangszeres, s vegyes énekes-hangszeres csoportok merítettek a magyar népdalkincsből.

A verseny értékelési szempontja rendhagyó. Minden helyszínen háromtagú zsűri van, s a tagok közül ketten minden területi fordulón jelen vannak és értékelnek. A versenyző egyéni és csoportos fellépők pontokat kapnak, majd a területi fordulók végeztével az Oktatási Minisztérium meghúzza azt a ponthatárt, melyet elérve vagy túlteljesítve be lehet jutni az országos döntőbe. Ezt majd márciusban Szentesen rendezik meg.