Mobil csapda jelenthet megoldást a vaddisznók ellen (veol.hu)

Sok embert érintő problémát jelentenek – különösen, de nem kizárólag – a Balaton-felvidéken a vadak által okozott belterületi károk. Évek óta ismert szituáció, hogy vaddisznók sétálgatnak az üdülőhelyek lakott részein. A rendeletek és jogszabályok útvesztőjében ugyan nem könnyű eligazodni e tekintetben ma sem, viszont létezik egy megoldás, melyet már alkalmaznak két településen, és más önkormányzatok is érdeklődnek.

 

Mit tegyünk, ha a telkünkre téved egy vaddisznó, és mi is ez a megoldás, mely az állat számára stresszmentes, a lakosságnak pedig megnyugtató és mindenféle jogszabálynak megfelel? Ennek jártunk utána Protár András hivatásos vadásszal, sebzettnagyvad-utánkeresővel, aki Horváth Ákos kollégájával végzi a belterületi vadelejtést.

– Jómagam is a Balaton-parton élek, s bizony volt rá példa, hogy az utcánkban kószáltak a disznók – meséli Protár András. Elkezdtem foglalkozni a dologgal, milyen megoldást lehet találni. Lehoczky Pál személyében egy régóta belterületi vadelejtéssel foglalkozó szakemberre leltem, aki elmondta, hogyan csinálják ők, például a szintén érintett budai kerületekben. Tudni kell, hogy ez a tevékenység nem minősül vadászatnak, hiszen nem vadászterületen végzik, egyébként egy kormányrendelet pontosan szabályozza.

Mielőtt rátérnénk a kíméletes és hatékony módszer bemutatására, kíváncsi vagyok, s gondolom, az olvasók is, mit javasol a szakember, mit tegyünk, ha vaddisznóval találkozunk belterületen, akár a házunk udvarán.

– Abból kell kiindulni, hogy csakis a már említett belterületi vadelejtés jöhet szóba, más lehetőségünk nincs. Az erre kiadott engedélyek meghatározott időre és helyre vonatkoznak, nem mindegy tehát, hol végezzük a tevékenységet a biztonság szempontjából. De hogyan tudja megvédeni magát és telkét a tulajdonos?

A legelső teendője az legyen, hogy megfelelően mély betonalapba érő acélkerítést építsen, így a vaddisznó nem tud behatolni.

Ha ez nincs meg, úgy nem garantálható, hogy nem megy be. Az is fontos, hogy ne hagyjunk a telken lehullott gyümölcsöt, diót, konyhai hulladékot, a gazos kertek meg különösen vonzóak. Például, ha a szomszédunk telke rendezetlen, nyugodtan keressük fel a helyi önkormányzatot, szólítsák fel a tulajdonost a rendbetételre – sorolja a szakember.

Elmondja azt is, a vaddisznó igazi opportunista állat, alkalmazkodik a belterületi körülményekhez. Az meg közismert, hogy igazi ellensége nincs. A belterületen élő vaddisznóról érdemes tudni: nem az erdőből véletlenül tévedt be lakott helyre, hanem már ott született, esetleg generációk óta ott él.

– Egy tudományos munkában olvastam – mondja –, hogy a „belterületi vaddisznónak” hiányzik az a bizonyos kromoszómája, mely a stresszért és a félelemért felel. Tehát nem érdemes megdobálni, rákiabálni, mert nem foglalkozik vele, kitér, ha menekülési lehetőséget lát. Hagyjuk elmenekülni, semmiképp ne álljuk útjába, mert akkor bizony támad.

A teljes cikk itt elolvasható.