Mindszenty József nyomdokain járt a KÉSZ Marcali Csoportja (sonline.hu)

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja az idei esztendőben is sikeresen szervezte meg hagyományos belföldi zarándoklatát, melyen nemcsak a tagság, hanem bárki részt vehetett a városból és annak környékéről.

Az esős időben 38 fő vágott neki a Keszthely-Hévíz-Egregy-Zalaegerszegúti céloknak. Az utazáson a közösségépítő és közösség-összetartó jelentősége mellett fontos szerepet kapott a szakrális, vallási, építészeti, kultúrtörténeti jelleg is, melyek a résztvevők élményeit voltak hivatottak szolgálni. Az idén is sikerült tartalmas programot szervezni, melynek első állomása Keszthely volt. A  Szendrey Júlia Emlékházban, ahol a Festetics uradalom tiszttartójának lánya született, később kiváló írónő, költő is volt, de neve mégis Petőfi Sándor múzsájaként, a világirodalom talán legszebb szerelmes verseinek ihletőjeként maradt fenn. A szépen összállított tárlatot dr. Lukács Gábor, a MATE Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet Georgikon Campusának egyetemi docense mutatta be a marcali csoportnak. Ezután Egregyen – az elmúlt évben felszentelt – kálváriát tekintették meg, és végezték el a keresztutat Tomanek Ferenc Áron marcali plébános atya vezetésével a zarándokok. Majd az utazás csúcspontjaként következett a zalai vármegyeszékhely felkeresése, ahol Mindszenthy József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek nyomdokain járva ismerkedtek meg a különféle diktatúrák által üldözött egyházfő életével.

A teljes cikk itt elolvasható.