Mesék a hajdani fürdővárosról (zaol.hu)

Formálódik az új hévízi múzeum. A nyáron megnyíló intézmény helytörténeti és balneológiai kiállításához várnak fényképeket és tárgyi emlékeket – írja a zaol.hu.

Olyan fotókra számítanak, amelyek Hévíz lakóit és épületeit ábrázolják a 2000-es évek elejéig. Emellett a fürdőváros múltját idéző tárgyakra is számítanak, amelyek helyben készültek, vagy a településhez kötődnek.

Hermann Katalin, a Festetics-központ igazgatója kiemelte, várnak például az 1930-as, 40-es évekből származó használati tárgyakat, illetőleg régi bútorokat, eszközöket, különösen olyanokat, amelyek a vendéglátáshoz és a fürdőélethez kapcsolódnak. Emléktárgyakat is szívesen fogadnak, köztük fürdőkúrapoharakat, porcelánokat. Az adományozók nevét megjelenítik a kiállításon.

Azt kérik, akinek Hévíz múltjához kapcsolódó tárgyi emlékei vannak, vegye fel a kapcsolatot az intézménnyel, akár ímélben, személyesen vagy a 30/67-60-721-es telefonszámon.