Távozik posztjáról a BAHART vezérigazgatója (Frissített)

Távozik posztjáról a tavaly meghatározó többségi állami tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója, Kollár József.

A céget több mint öt éven át vezető Kollár József nem kívánt hírportálunk kérdésére válaszolni. Kinevezése idején még 22 tóparti önkormányzat tulajdonában volt a hajózási társaság, amelyben az állami tőkeemelés után kisebbségi tulajdonossá váltak a helyi települések.

A hirbalaton.hu elküldte kérdését az állami tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ).

Az MTÜ válasza:

“A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója közös megegyezéssel távozik posztjáról.
A Magyar Turisztikai Ügynökség, mint a Magyar Állam tulajdonosi joggyakorlója ezúton is köszöni Kollár József munkáját és sok sikert kíván szakmai pályafutásához.”

**

A BAHART közgyűlése tavasszal megszavazta a cég reorganizációs tervét, amit az önkormányzati tulajdonosok nem támogattak. Azóta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. online árverésen árulta, illetve árulja a nagy múltú hajózási társaság több vagyonelemét: kempingeket, hotelt, kikötőt, vízközeli ingatlanokat. A csopaki közforgalmú kikötő a kikiáltási ár 17-szereséért (közel 900 millió forintért) kelt el, a siófoki Dísz-tér résztulajdona 84 millióért.