A Siófoki Szakképzési Centrum a GINOP 6.2.7-20 számú Ágazati Képzőközpontok Infrastrukturális és szakmai felkészítése az új szakképzési struktúrára című pályázatában megjelölt kötelezettségeinek eleget tett és befejezte a vállalt feladatokat. A pályázatban az elnyert támogatás összege amely 100 %-ban vissza nem térítendő 280 millió forint volt – közölte a Dél-Balatoni Szakmai Vizsgaközpont.
A statisztikai adatok és a megye gazdasági-társadalmi környezetének ismeretében indokolt, hogy a Siófoki Szakképzési Centrum és a közreműködő gazdasági társaság(ok) a megye meghatározó gazdasági ágához kapcsolódóan, Turizmus-vendéglátás ágazatban, Ágazati Képző Központot hozzanak létre, melynek feladata szakirányú oktatás szervezése, megvalósítása, a duális képzéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása – olvasható a közleményben.
Összegezve a pályázat lehetőséget biztosított arra, hogy olyan infrastrukturális fejlesztés és eszközbeszerzés valósulhasson meg, amely alkalmas az ott tanuló diákok magas színvonalon történő oktatására. Ez a lehetőség csökkenti a képzés és a piaci környezet közötti távolságot, így az ott tanuló diákok könnyebben találhatják meg helyüket a munkaerő-piacon. A működtetésben résztvevő vállalkozások a déli part méltán elismert vendéglátó helyei, amely garanciát jelenthet a pályázatból kialakított fejlesztések továbbvitelére. Olyan együttműködés alakulhat ki, amely más szakmai területen történő bővítésben is példát jelenthet.
A projekt megvalósításának elengedhetetlen feltétele volt, hogy bejegyzésre kerüljön egy olyan Nonprofit Kft amely magába tömöríti azokat a tagokat (vállalkozások, centrum) akik a pályázat elnyerése óta együtt tevékenykednek az előre meghatározott szakmai cél érdekében.
A Balatoni Kulináris Műhely alapító tagjai olyan cégek, amelyek vendéglátásban meghatározó szerepet töltenek be, nevesül: Siófoki Szakképzési Centrum, Balla Gastro Kft. (Port Étterem & Panzió Balatonmáriafürdő), Bistro Bella Kft (Bella Bistro Siófok), CE Family Hotel Kft. (CE Pláza Hotel Siófok), Gastrogold Kft. (Kis Tücsök Étterem Food & Room Balatonszemes). A projekt elengedhetetlen részét képezték azok a pályázatot segítő tevékenységek, amelyek mind az előkészítést mind pedig a majdani munkát támogatták.
A Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnáziumban található Szindbád tankonyha átalakítása olyan módon, hogy az alkalmas legyen a diákok gyakorlati képzését magas színvonalon biztosítani. Ez az építkezés a meglévő helyszínen, de a belső szerkezeti elemek átalakításával, teljesen új eszközökkel felszerelve biztosítja a tárgyi feltételeket. Ezt támogatva minden alapító arra vállalt kötelezettséget, hogy olyan szakmai munkában vesz részt, amely a saját infrasrtuktúráját is biztosítja a képzés érdekében. Ezzel a közös munkával a duális partnerségnek egy új szintjére emeli az együttműködést. Kiemelt hangsúlyt kapott az a feladat, hogy olyan információkkal lássuk el a jelenlegi, illetve a későbbi időszakban érintett személyeket, illetve cégek képviselőit, amelyek segítik a könnyebb eligazodást az ÁKK működésének folyamatában.
Ennek okán 18 workshopot, illetve 16 képzést szerveztek, amelyen közel 250 fő kaphatott tájékoztatást az említett témakörben. A projekt szakmai és pénzügyi megvalósításának biztosítása érdekében a projekt teljes időtartalma alatt minőségbiztosítási tevékenységre került sor külső szakmai szolgáltató igénybevételével.