Nyáron programhelyszín és kereskedelmi szálláshely, a tanulmányi időszakban pedig a hallgatók szinte minden igényt kielégítő, közösségi térként is szolgáló otthona a keszthelyi Georgikon kollégiuma.
A 420 férőhelyes Pethe Ferenc Kollégiumba szinte az összes elsőéves fiatalt – hagyományos nevükön: a bulekeket – fel tudják venni a MATE Georgikon campusán, mondta a zaol.hu-nak dr. Szabó Péter főigazgató-helyettes.
Őket, s persze régebbi hallgatóinkat is egy szépen felújított épület várja, hiszen az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettünk a különböző rekonstrukciós munkákra – fogalmazott az egyetemi vezető. – Elkészült a tetőberuházás, folyamatosan haladunk a szobák korszerűsítésével, amelyekben szellőzőrendszert is kiépítettünk. Közben pedig átépítjük a hallgatók szórakozását biztosító Bexi klubot, amely a nyár végén már megváltozott külsővel csábítja a bulektábor résztvevőit.
Az elsőéveseket augusztus 31. és szeptember 2. között várják, s a vidám beavatás utolsó napján tartják majd tanévnyitót, amelyen a tanulmányaikat most kezdőket az egyetem és a város polgáraivá fogadják.
A főigazgató-helyettes arról is beszélt: a Pethe Ferenc Kollégium egyedülálló az országban, hiszen az egyik oldalán a Balatonra, a másikon pedig a sportpályára, illetve kicsit távolabbra tekintve a Fenyves alléra néznek a szobák. Ez az épület a hallgatói élet központja, közösségi hellyel, tornacsarnokkal, fitneszteremmel és menzával, tette hozzá.
Vagyis minden olyan szolgáltatás elérhető itt, amely a campust még vonzóbbá teszi – folytatta dr. Szabó Péter. – Az összes szinthez konyha s valamennyi szobához fürdőszoba tartozik, ami szinte egyedülálló a hazai kollégiumokat tekintve.
Nyáron egyébként az épület szálláshelyként is működik, turistákat fogad, idén pedig több nagyrendezvény otthona, hiszen itt lesz például a Nemzeti Ifjúsági Tanács szabadegyeteme, s alapítványi tábort is rendeznek a falai között.