Megújult környezetben kínálja a strandolás élményét Szigliget (InfoRégió)

Nagyarányú minőségfejlesztő beruházás készült el az idei szezonra Szigliget strandján, a megújult környezetet a minap ünnepélyes keretek közt adták át rendeltetésének.

Az ország és a régió turizmusára tett kitekintéssel mondott avatóbeszédet Fenyvesi Zoltán, a térség országgyűlési képviselője – tudósít az InfoRégió.  Utalt arra, hogy a turizmus immár hosszú idő óta sikerágazata a magyar gazdaságnak, amit jól mutat a nagy létszámú foglalkoztatás, a nemzeti javak megtermelésében való 13 százalékos részarány. A politikus visszapillantott arra, hogy a tavalyi szezonban is jó teljesítményt ért el a vendéglátás, a belföldi forgalomban a Balaton kiemelt célpontot jelent.

A képviselő gratulált a szigligetieknek a strandon elvégzett munkához, az abban megnyilvánult összefogáshoz, amin keresztül érvényesül a minőség, a térségi szemlélet. Jókívánságként tette hozzá, hogy a sikerhez kedvezzen az időjárás is.

Házigazdaként Balassa Dániel polgármester történelmi visszatekintéssel vont párhuzamot Szigliget balatoni fürdőéletének indulása és napjaink jellemzői között. Felidézte, hogy a 30-as években Fehrentheil-Gruppenberg László lokálpatrióta geodéta mérnök kezdett hozzá a strand kialakításához lelkes társaival együtt. Majd növelték, szépítették a területet, felismerve már annak turisztikai jelentőségét.

Most itt van egy nyitott, oszlopos bejárat, mely szinte hívogatja a látogatót.  Sokan igent is mondanak erre a hívó szóra. Szigliget sokat áldozott a strandjára, hogy a működésének egyik alapköve legyen. Sok pénzt, sok munkát, verítéket adtak a szigligetiek azért, hogy a strand ilyen lehessen amit most látunk, s hogy az innen származó bevételből épülhessen, szépülhessen a falu is.

-fogalmazott a polgármester.

Korábban 2004-ben volt nagyobb ütemű fejlesztés. A mostani megújulás részleteiről a következőkben szólt Balassa Dániel:

A Kisfaludy Program pályázaton kapott 40 millió 230 ezer forintból tudtuk fejleszteni. Vásároltunk öt új vízbe vezető lépcsőt, mozgáskorlátozottak számára egy vízbe emelő szerkezetet. A keleti oldalon gyepszőnyegeztünk, bővítettük az öntözőrendszert. Megújult vizesblokkban baba-mama szobát alakítottunk ki, téliesítettük az épületet. Tájékoztató táblákat helyeztünk ki, elkészült továbbá három öltöző. Nagyon hasznosan sikerült elkölteni a pályázati összeget, ami mellé kellett az a sok-sok munkaóra, amit az önkormányzatunk dolgozói, a vállalkozók teljesítettek lelkiismeretesen. 

A nemzeti színű szalag átvágásával Fenyvesi Zoltán és Balassa Dániel avatta fel a megújult strandot, a vendégek sétát téve nézték meg az új létesítményeket.