Megújulhat Veszprém ikonikus viaduktja (Magyar Építők)

A veszprémi Szent István völgyhíd felújítására írt ki pályázatot a város önkormányzata. A felhívás az európai közbeszerzési értesítőben jelent meg. Magyarország első, 1938-ban épült viaduktja a 50 méteres magasságban ível át a Séd-patak fölött. 

 

A két forgalmi sávos, háromnyílásos felsőpályás vasbeton ívhíd Veszprém egyik híres jelképe. 2005-ben nyilvánították műemlékké. Csaknem ötven évig a 8-as számú főút részét képezte, ma már csak elsősorban a Veszprémen belüli, illetve a városközpontból Herend irányába haladó forgalmat bonyolítja – írja a Magyar Építők.

A kiírás szerint a jelenlegi átázó dilatációs hézagok alatti vasbeton pályaszerkezet (főleg a hossztartókonzolvégek) és a keresztkötések, oszlopkeretek betonkorróziós károsodásainak javítása is feladat, ezzel egyidejűleg az eredetileg 4 cm-es dilatációs hézag méretét is növelni kell 2-3 cm-rel.

A kopórétegcserét és a burkolatcsatlakozási hézagok kitöltését a dilatációt figyelembe véve kell megvalósítani a megadott paraméterek szerint.

Megvalósul továbbá: a hídpálya aszfaltdilatációs szerkezetének cseréje műanyag alapú öntött POLYFLEX szerkezetre, a vízelvezető ejtőcsövek cseréje, végelemeinek rögzítése, a víznyelők rendszeres tisztítása, a gyalogjárdák védőbevonatának felújítása (figyelemmel a dilatációs hézagot lefedő csúszólemezek működőképességére)

A rekonstrukció része a Városlőd felől csatlakozó út burkolatának teljes átépítése, a csatlakozó járdák javítása és valamennyi irányított repedésvonal tartósan rugalmas anyaggal való kitöltése. A sérült korlátokat újra cserélik, a híd alatt betonfolyókákat kijavítják. A kivitelezőnek el kell végeznie a híd alatti és melletti meredek rézsűoldalak tájkertészeti kialakítását, a híd alatti tér tisztításakor külön figyelmet kell fordítani az ívvállak tisztántartására is.

A hídpálya felújítását (kopóréteg-csere, dilatációs szerkezet cseréje, gyalogjárda szigetelés) félpályás lezárás és forgalomterelés mellett végzik majd el.