Igen megosztó Balatonföldvár strandra épülő kikötőterve

A hatóság januári határozata szerint a Balatonföldvár Nyugati strandjára tervezett kikötőnek nem lesz jelentős környezeti hatása. Jövő hét elejéig lehet bírósághoz fordulni a határozat ellen. A beruházásra már 900 millió forint állami támogatást nyertek magánberuházók. Az új kikötő tervének megvalósítását támogatja az önkormányzat vezetése, de mint az jó pár évvel ezelőtt, egy hasonló tervvel történt, akad számos ellenzője.

 

Balatonföldvár honlapján január végén jelent meg egy rövid hír a tervezett új, 175 férőhelyes elektromos kishajó- és vitorláskikötőről, létszükségletnek nevezve a megvalósulását.

Miért fontos a városnak ez a fejlesztés?

A beruházás egyértelműen a COVID világjárvány utáni gazdasági újjáéledés motorja lesz Balatonföldváron. Turisztikai attrakciót teremt, munkahelyeket hoz létre, adóbevételt (iparűzési, idegenforgalmi) generál, magával vonzza a fizetőképes vásárlóerő növekedését, az ingatlanpiac fellendülését. Az eddig elhanyagolt nyugati városrész, az ott megvalósuló többi beruházással együtt bekapcsolódik a város vérkeringésébe. Komplex városfejlesztési cél, ezért mindenképpen létszükséglet, hogy megvalósuljon Balatonföldváron” – olvasható Balatonföldvár honlapján.

A leírások szerint a strand szárazföldi része megmaradna, a vízpartja pedig az épülő mólók oldalára helyeződne át.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal által kiadott határozat több mindent megemlít a létesítés feltételei közt, de legelső, alapvető megállapításai így szólnak: „1.1. A tervezett tevékenység megvalósítása esetén nem feltételezhető jelentős környezeti hatás,1.2 A tervezett tevékenység egységes környezethasználati engedélyhez nem kötött.”

 

Szomszédok és civilek ellenzik

– A strand melletti, a rendszerváltás előtt Fesztivál Szállóként működő, több emeletes, parti ingatlan egy 426 albetétessel rendelkező társasház – számolt be Tóth T. Zoltán a társasház ügyvédje a hirbalaton.hu-nak. A lakók, illetve ingatlantulajdonosok jó része aggályosnak tartja, hogy a kikötőberuházás miatt romlik a vízminőség, a vízbiztonság, a strandolási lehetőség, megindul az iszaposodás, és parkolási gondokat is okoz a terület nem kívánatos nagy terhelése – summázta az ellenvetéseket.

Tóth T. Zoltán azt is elmondta, a hatóság egyelőre nem ismerte el a társasház ügyféljogosultságát, vagyis beleszólási lehetőségét az eljárásba. Ugyan a megadott határidő előtt 2 nappal benyújtották a kérelmüket, de a Veszprém Megyei Kormányhivatal azzal az indokkal utasította el az ügyféljogosultságukat, hogy a beadás napján már megszületett a határozatuk.

–  A társasház intézőbizottsága dönt arról, hogy kifogásoljuk-e az eljárási hibát és magát a határozatot, illetve élünk-e jogorvoslati lehetőséggel az ügyben – közölte.

A hirbalaton.hu-nak egy lakó arról számolt be, hogy a társasház jelentős hányadában már a kikötőt építeni szándékozók a tulajdonosok. Amúgy az új kikötő ellen már korábban aláírásgyűjtésbe kezdtek.

A beruházást ellenzők között van a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület is, amely szerint a tervezett beruházás esetében ütközik a magán és a közérdek, és nem történt társadalmi egyeztetés.

A Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület is tett észrevételt a kormányhivatal felé. Beadványa szerint a tervek figyelmen kívül hagyták a 2018-as területrendezési törvényt és az érvényben lévő vízpart-rehabilitációs rendeletet.

 

Egyszer már volt egy terv..

Balatonföldvár Nyugati strandjára már terveztek egyszer kikötőt több mint másfél évtizede, amit komoly lakossági ellenállás kísért, majd egyéb okokból is le kellett mondania a tervek megvalósulásáról a település akkori vezetésének.

Jövő héten derül ki, hogy az újabb tervek esetében akad-e, aki bírósághoz fordul az előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat ellen. Az építési és egyéb engedélyek megszerzése csak eztán következne..

 

A témáról korábban író balatontipp.hu kitért a beruházók kilétére is.