A fiatalok végre birtokba vehetik a Cholnoky Jenő gyermek- és ifjúsági kikötőt és diáktábort Révfülöpön!” – írta hivatalos közösségi oldalán Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. A miniszterelnök politikai igazgatója kiemelte, hogy „a beruházás során megújult a kikötő, új oktatási és közösségi tér jött létre, megkezdődött egy oktatási pavilon építése, valamint megújult a 71-es út feletti gyalogoshíd is.
„Nagy álmunk vált ezzel valóra: célul tűztük ki egy olyan hely létrehozását, ahová az egész Kárpát-medencéből érkezhetnek a diákok. Az MCC kiemelt feladatának tekinti a balatoni kultúra ápolását és közösségépítő erejének kiaknázását a diákok nevelése során.”
– közölte a politikai igazgató, a Magyar Nemzet tudósítása szerint.
Szerinte a csapatmunka és a harc az elemekkel, a kaland és a felfedezés vágya pedig egyszerre jellemzi a fiatalabb korosztályt és a vitorlázást. Innen jött a balatoni vitorláskikötő ötlete, ahol diákjaik és hallgatóik eltölthetik a vakációt, és új élményeket szerezhetnek.
A kikötő és diáktábor Cholnoky Jenő nevét viseli, aki a Balaton tudományos igényű kutatásának úttörője volt. Hazaszeretete és nemzetközi kiválósága mindannyiunk számára például szolgál. Ezek azok az értékek, melyek az MCC oktatási, nevelési stratégiájának alapvonalait is jelentik – tette hozzá.