Megnyitja a szezont a Balaton Golf Klub Balatonudvariban

A Balaton Golf Club Balatonudvariban márciustól megnyitotta a pályákat, április 12-én pedig a versenyszezont is elstartolja. A Balaton első, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas, mediterrán hangulatú, 18 lyukú golfpályája csodálatos környezetben várja a golf szerelmeseit.

 

HUNGARIAN GOLF portálnak Mujahid Tamás, a Balaton Golf Club szakmai vezetője elmondta:  március 20-tól minden nap várják a golfozni vágyó vendégeket. A pálya kiváló állapotban van, ugyanis greenkeeper csapatuk gőzerővel dolgozott azon, hogy felkészítse a szezonra.

Az utóbbi években jó úton haladtunk, és igazán remek csapatot építettünk. 2025-ben szeretnénk felpezsdíteni a klubéletet, ugyanis a klubtagjaink nagyon szeretnek versenyezni. Elindítunk egy kilencállomásos klubbajnokságot. Örömmel jelenthetjük, hogy marketingcsapatunknak sikerült új szponzorokat szereznie, így vonzó nyereményeket tudunk kínálni a tornáinkon. A szezonnyitó Texas Scramble versenyünket április 12-én tartjuk, az év folyamán pedig néhány magyar és külföldi partnerklubunkkal együttműködve ranglistaversenyeket is szervezünk, így változatos és izgalmas programokkal várjuk vendégeinket – fogalmazott.