Megnyílt a balatonboglári műjégpálya is; lesz amatőr jégkorong bajnokság (likebalaton.hu)

Némi csúszással, de a napokban megnyílt a boglári műjégpálya is. Ezzel bezárult a kör, és a tó szinte minden parti részén korcsolyázhatnak a téli sportok szerelmesei – írja a balatonlike.hu. Mintegy ötszáz négyzetméteres és remek fekvésű a boglár pálya, amely a kikötő melletti parkolóban, közvetlenül a vízpart mellett található. A tervek szerint lesz  itt amatőr jégkorong bajnokság, jégdiszkó, és családi vetélkedő is a jégen.
A pálya üzemeltetője, Vécsei Mihály kiemelte: a hatalmas felületű jégpáncél korcsolyázásra és jégkorongozásra is kiválóan alkalmas.

– Komoly infrastruktúrát alakítottunk ki – fogalmazott. – A pálya mellett mosdó, büfé, melegedő és kölcsönző is várja a látogatókat. Összesen hatvan korcsolyát tudunk bérbe adni. Még csak pár napja vagyunk nyitva, de máris óriási volt az érdeklődés, csaknem ezer ember merészkedett a jégre. Jöttek Budapestről, Vácról és Székesfehérvárról is. A látogatók többsége gyerek, egyharmada pedig felnőtt.

– Számos programmal várjuk az embereket – folytatta Vécsei Mihály. – Az idén megrendezzük a Balaton első amatőr jégkorong bajnokságát, aztán Ki a legény a jégen elnevezésű családi vetélkedőt, de jégdiszkóval is várjuk az érdeklődők és sok más egyéb meglepetéssel is készülünk. Ez az első év, hogy felállítottuk Bogláron a jégpályát. Amennyiben sikeres szezont zárunk, akkor jövőre az egész kikötő parkolóból műjégpályát alakítunk ki lelátóval, így mintegy ezer négyzetméternyi felületen lehet majd űzni a téli sportokat. Bízunk benne, hogy az időjárás úgy engedi, hogy március tizenötig nyitva lehetünk – írja a balatonlike.hu.