Megjelent az “Üdvözöl a Balaton-felvidék”, ami használati útmutató a régióhoz itt élőknek, beköltözőknek és látogatóknak. Hogyan éljünk a Balaton-felvidéken úgy, hogy az a tájnak és az itt élőknek is jó legyen? Hogyan hozhatunk olyan egyéni és közösségi döntéseket, amelyek egyaránt felelősek önmagunkért, a tájért és a következő generációkért? – áll a Kortárs Építészeti Központ közleményében.
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program célkitűzése, hogy megtalálja, egymással összekapcsolja, párbeszédre és együttműködésre ösztönözze mindazokat, akik számára fontos, hogy pozitív irányba alakuljon a Balaton-felvidéki táj sorsa. A régió örökségével és jövőjével foglalkozó TÁJTÉKA program június 17-én bemutatott “Üdvözöl a Balaton-felvidék” című könyve, amely egyaránt szól őslakosoknak és bebíróknak, döntéshozóknak, szakembereknek és vállalkozóknak, de a látogatóknak is, éppen ezt valósítja meg.
Czeglédy Ákos, Paloznak polgármestere így fogalmazott a könyvbemutatón:
“Egy kicsit szeretném dicsérni a könyvet. A Balatonon nagyon sokféle szempont, érdek jelenik meg és ütközik is néha. A könyv ezeket próbálja kisimítani, olykor – bevallom őszintén – számomra kis naivitással, de az azért nem árt néha. Ami nekem borzasztóan tetszett, hogy ezek a szempontok megjelennek úgy mint a turistáknak, a helyieknek és a döntéshozóknak szóló javaslatok; és ha egy falusi polgármester döntéshozó, akkor én az a döntéshozó vagyok, aki örül, ha adnak neki tanácsot, mert nem biztos hogy mindenre gondol az ember. Ebben a könyvben sok ilyen szempont és tanács van számunkra is és az Önök számára is, akik itt akár turistaként, akár nyaralóként, akár helyi lakosként szeretnének élni, létezni, nyaralni, bármit tenni.”
Útmutató a fenntartható Balaton-felvidéki élethez
A szerzők, a KÉK – Kortárs Építészeti Központ munkatársai egy aktuális “jó helyek – jó gyakorlatok” kiadvány helyett egy hiánypótló használati útmutatót írtak, amely hosszabb távon is érvényes és hasznos témákat és irányelveket fogalmaz meg a fenntartható Balaton-felvidéki élethez. A könyvbemutató eseményt június 17-én tartották a KatlanBirtokon, Káptalantótiban, szakmai kerekasztal-beszélgetéssel és Pecha Kucha esttel.
A könyv szerzői saját kutatásaik mellett számos beszélgetés és szervezett találkozó keretében gyűjtötték a helyi jó gyakorlatokat, praktikus tudnivalókat a Balaton-felvidéki életmóddal, tájhasználattal, közösségekkel, építkezéssel és vállalkozással kapcsolatban.
A most megjelent 138 oldalas könyv ezekből építkezve olyan releváns és aktuális témákban ad gyakorlati tanácsokat, mint mit érdemes átgondolni a régióba költözéskor, hogyan lehet fenntarthatóan építkezni és gazdálkodni, a tájjal és a helyi hagyományokkal harmóniában élni, minimalizálva a konfliktusokat az itt élőkkel, és a helyi adottságokra építve sikeres, de környezetileg is fenntartható vállalkozásokat, turisztikai szolgáltatásokat és együttműködő közösségeket kialakítani.
A könyvbemutatóról és az árusító helyekről
Az “Üdvözöl a Balaton-felvidék” bemutatóján a kerekasztal beszélgetés meghívottjai, a könyvben is szereplő érintettek – települési döntéshozó, a régióba beköltöző vállalkozó és a látogatók szempontjait megelevenítő szakember – mondták el személyes tapasztalataikat, osztották meg tudásukat és élményeiket. Czeglédy Ákos (Paloznak polgármestere), Horváth Lídia (a Gerlice Nomád Terasz tulajdonosa), Bódis Gábor (a Hungary NEXT alapítója) és Bozsik Barbara (a TÁJTÉKA projektvezetője) beszélgettek Farkas Zsuzsi vezetésével.
Az estét Pecha Kucha est zárta, ahol a Balaton-felvidéken megvalósuló közösségi kezdeményezések szervezői mutatták be projektjeiket. A nyolc lendületes prezentációban oktatási, ökológiai, helyi értékekre építő turisztikai kezdeményezés és innovatív vállalkozás is helyet kapott. A könyvbemutatón készült videók a youtube.com/@kekvideo linken az Üdvözöl a Balaton-felvidék lejátszási listában megtekinthetőek.
A kötet megvásárolható Budapesten a KÉK – Kortárs Építészeti Központban, a FUGA Budapesti Építészeti Központban, és az ISBN könyv+galériában, Veszprémben a KUNSZT! Dizájnboltban és a Pekedli Szatócsboltban, Káptalantótiban a Kinga Kamrájában, Barnagon a Vegyesboltban és Salföldön a Paraszt Butikban.
***
A TÁJTÉKA programjai tovább folytatódnak a helyi főépítészekkel, döntéshozókkal, szakemberekkel és tájhasználókkal közös beszélgetések formájában. A Félszigeti-barangolás tihanyi gyereknapot és a SéTapolca Sétafesztivált a közösségi programok sorában a Vázsonyi-medencébe szervezett nyári építőtábor követi. Szeptember 23-24-én pedig a nemrég Európa Nostra-díjat nyert Budapest100 mintájára szerveznek Pomerium néven Balatonalmádiban kulturális fesztivált, amelyen a helyi közösségeket és épített örökséget ünneplik majd. A TÁJTÉKA programjai a VEB2023 EKF program támogatásával, annak részeként valósulnak meg.