Még pihen a komp

Januárban már biztosan nem indul újra a kompközlekedés a Balatonon. A hajóforgalom újraindításához a hőmérsékletnek legalább egy hétig pozitív tartományban kellene mozognia. A hajótesteket speciális technológiával óvják a jég szorításától.

Január első napjaiban még megbirkóztak az egyre vastagodó jéggel a kompok, hatodikán reggel azonban már nem indult el az átkelőhajó Szántódról Tihany irányába. Az akkor még néhány centis jégréteg mára már meghaladja a 30 cm-t.

Mivel a biztonságos kompátkelés feltételei egyelőre nem adottak, az utazók érdekében csak akkor indítják újra a kompokat, ha azt az időjárási körülmények lehetővé teszik- tájékoztat honlapján a Balatoni Hajózási Zrt.

A kompok Szántódon, a kompkikötőben várják, hogy enyhüljön a tél szorítása. Néhány cm-es jégvastagságnál már biztonsággal elindulnak az átkelőhajók, amelyek  körül a szakemberek folyamatosan jégmentesen tartják a vizet, biztosítva, hogy a jég ne tegyen kárt a hajótestben. A kikötőben olyan berendezés működik, ami szünet nélkül áramoltatja a vizet a hajótest környékén. A fenékről felszívott melegebb vízréteg a felszínre kerül, ez biztosítja, hogy ne fagyjon be ezen részen a Balaton – nyilatkozta  a sonline.hu-nak Széles János, a cég révüzletág vezetője.

Tavaly az enyhe tél miatt egyetlen napra sem állt le a kompközlekedés, és 2015-ben is mindössze hat napos volt a kényszerszünet.

(09:40)