A 450 lélekszám alatti települések jutnak fához a Településfásítási Program ötödik ütemének, tavaszi ültetési időszakában. Erről Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára beszélt Bolháson, ahol tíz fát ültettek el pénteken. A jelenlegi Településfásítási Programban 51 somogyi település érintett – írja a sonline.hu.
A helyettes államtitkár kiemelte, idén tavasszal 4550 fát szállítanak ki, és ültetnek el több mint 450 kistelepülésen. A program ősszel is folytatódik majd. Akkor a 450 és 2500 fő közötti települések kapnak sor- és díszfákat. Ez csaknem 900 helyszínt érint. Bolháson 7 keskenylevelű kőrist és 3 gömb szivarfát ültettek el a falu köztemetője mellett. Somogyban tavasszal 51 település belterülete zöldülhet meg, mintegy 510 fával. A Településfásítási Program ötödik ütemére minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés, ezért 21 ezer 300-ra emelték az igényelhető darabszámot, így az összes, több mint 1700 érdeklődő település fához juthat – tette hozzá Mocz András.
Az erdőkért felelős helyettes államtitkára kiemelte, 2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetnek el országszerte. A cél az, hogy 2026 év végére meglegyen a 100 ezer elültetett fa. Mocz András a program jelenlegi ütemére vonatkozóan elmondta, több mint 1,3 milliárd forint a keret, mely összeg az eredetileg tervezetthez és a korábbi ütemekhez képest több mint kétszer akkora forrás.
Élhetőbb környezetet termet a Településfásítási Program
A Településfásítási Program – a 2019-ben meghirdetett Országfásítási Program részeként – a rendszerváltás óta az ország legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezése. Célja a vidéki települések zöldítése és az élhetőbb környezet megteremtése mellett az, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika erdősítési támogatásait, valamint erősítse a helyi közösségeket. A mostani tavaszi időszakban különös hangsúlyt ad a programnak, hogy ismét megnyíltak az erdőtelepítési pályázatok, melyek keretében 64 milliárd forinttal támogatja a kormányzat a magyar erdők területének gyarapodását.