Mától nem kell maszkot viselni, megszűnnek a korlátozások

Mától, azaz 2022. március 7.-től nem kell maszkot viselni zárt terekben, iskolákban, üzletekben, postákon, ügyfélszolgálatokon, rendezvényeken, a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, és valamit megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások is – a korábbi kormányzati, valamint a MÁV és a Volán tájékoztatások szerint. Megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötött, és feloldják a Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozásokat is.

 

A védettségi igazolvány kiállítására és érvényességére vonatkozó szabályok nem változnak, hiszen azok az uniós Covid-igazolványra vonatkozó szabályozással összhangban lettek kialakítva, az uniós országok pedig továbbra is maguk határozzák meg, hogy Covid-igazolványhoz kötik-e az országba való belépést.

Az oltás felvétele továbbra is elvárt az egészségügyi és a szociális dolgozóktól, valamint a honvédelemben, de a közigazgatás többi területén feloldják a kötelezettséget.

Mint azt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón közölte, kivezetik azt a szabályt is, amely biztosítja, hogy a munkáltató kötelezővé tegye a koronavírus elleni oltást. Ez alól a szociálisat és az egészségügyi terület kivételt jelent.
A miniszter azt is mondta, hogy fenntartják az egészségügyi veszélyhelyzetet, a többi között a lehetséges hatodik hullám veszélye, valamint a kormány cselekvőképességének fenntartása miatt.