Marcali a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pályázatán 500 millió forintnyi támogatást nyert hazai forrásból 15 szolgálati lakás megépítésére, amihez 334 millió forintnyi önerőt kell biztosítania. Az utóbbihoz 300 millió forintnyi hitelt kell felvennie. Az új lakásoktól azt várják, hogy enyhít a somogyi város lakhatási problémáján, szakemberhiányán.
A Balaton-régió lakhatási problémáinak és szakember ellátottságának enyhítésére 4,5 milliárd forintnyi keretet biztosított a kormány önkormányzati szolgálati lakások kialakítására, illetve építésére.
A BFT által tavaly tavasszal kiírt pályázat első fordulóján tíz önkormányzat nyert el támogatás, közülük a második legnagyobb összeget Marcali kapta.
Bereczk Balázs polgármester a HírBalatonnak elmondta, a kiíráson 60 százalékos támogatást lehetett elnyerni, így egy nagyobb léptékű beruházás felvállalásához – ami tényleg érdemi segítséget hozhat a városnak – kellett némi bátorság is. Marcalinak azért van meg ez a bátorsága, mert öt évvel ezelőtt már belevágott egy hasonló projektbe, szintén támogatás elnyerésével. Egy 26 lakásos munkásszállót épített, ami azóta is 100 százalékos kihasználtsággal pörög.
Akkor is hitelt kellett felvennünk, amit a bérleti díjakból fizetünk vissza. A bérleti díjakat a képviselő-testület a piaci ár 70 százalékában határozta meg, ami most átlagosan bruttó 100 ezer forint, plusz a rezsi a munkásszálló 60 négyzetméteres lakásaiban. Várhatóan hasonlóan kedvező bérleti díjak lesznek a szolgálati lakásoknál is
– mondta a polgármester.
Ahhoz, hogy pályázni tudjon Marcali a szolgálati lakások megépítéséhez elnyerhető támogatásra, az önkormányzat megvásárolta a piaca melletti terület teljes tulajdonjogát, amelyben addig csak résztulajdonos volt. Elkészíttette a leendő 50-60 négyzetméteres szolgálati lakások kiviteli tervét is. Várhatóan egy hónapon belül meghirdeti a kivitelezésre a közbeszerzési pályázatot – derült ki a polgármester beszámolójából.
A korábbi építkezés tapasztalatait figyelembe Bereczk Balázs becslése szerint másfél év múlva lesznek beköltözhetők az új szolgálati lakások.
Milyen szakemberből van a legégetőbb hiány?
A polgármester szerint az égető tanárhiány jellemző az egész országra, így Somogyra is. Mint mesélte, iskolaigazgatók kérték a marcali önkormányzattól is, hogy segítsenek tanároknak lakhatást biztosítani. A város a munkásszállójával tudott eddig átmeneti segítséget nyújtani.
Valójában hiány van már valamennyi szakemberből a kórházzal is rendelkező somogyi járáshelyen: a tanárokon kívül leginkább orvosokból, háziorvosokból, ápolókból, szociális gondozókból, de vannak betöltetlen állások a rendőröknél, mentősöknél is.
A pályázati kiírás igazodott az igényekhez, hiszen a közszférában dolgozók számára lehet majd kiadni a szolgálati lakásokat. Ezekben öt évig tartózkodhatnak majd a bérlők, ami szükség estén további öt évre meghosszabítható
– mondta a polgármester.
Kiemelte, hogy Marcali számára tripla öröm ez a beruházás, hiszen segít diplomásokat hozni a városba, segít a diplomás fiataljai megtartásában, és nem utolsó sorban egy városrész, a piac és környéke 8. éve zajló felújítási munkálatainak befejezéséhez is hozzájárul. Magyarázatként hozzátette, hogy a területen az elmúlt években vásárcsarnok épült, leaszfaltozták a piacot, leszigetelték és felújították a szomszédos társasházat, és most a városrész utolsó rendezetlen részén megépülhetnek a társasházak.