Már tervezik a siófoki uszodát

Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester arról tájékoztatta a Siófoki Híreket, hogy a Nemzeti Sportközpontok Fejlesztési Igazgatóság szakemberei jártak Siófokon, ahol bejelentették: az állami uszodaépítési program harmadik körébe Siófok is bekerült, ezért előkészítő tanulmányt készítenek. A város nyilatkozata szerint a Jysk áruházzal szembeni területen, a Siófoki Bányász futballpályái mellett biztosít helyet az önkormányzat az uszodának – írja a siofok.hu.

 

A tervek szerint a sportlétesítményt az állam építi meg, majd utána üzemelteti is, a területet azonban a városnak kell saját forrásból közművesítenie, építésre alkalmassá tennie, ami a becslések szerint több, mint 270 millió forintba kerülhet.

A tanulmányterv elkészült és Witzmann Mihály kormánypárti országgyűlési képviselő arról tájékoztatta a polgármestert: a tervezésre az állami forrás biztosított, így e projekt is – hasonlóan a siófoki elkerülő úthoz – a tervezés fázisába lépett.