Idén is közel tízezer indulót várnak Magyarország ikonikus és bakancslistás nyári sporteseményére, a 35. Lidl Balaton-átúszásra július 1-én. Az előnevezés elindult (balaton-atuszas.hu), de a helyszíni nevezésre is lesz majd lehetőség- adták hírül a szervezők a hirbalaton.hu -hoz eljuttatott sajtóközleményben.
Az átúszásra vállalkozó sportemberek a már megszokott módon, Révfülöpön szállnak majd vízbe, majd az 5,2 kilométeres táv megtétele után a balatonboglári Platán strandon érnek partot. A távot szabadon választott úszásnemben lehet teljesíteni, és bárki rajthoz állhat, akinek az egészségi állapota ezt lehetővé teszi. Ehhez orvosi igazolás, ennek hiányában pedig a helyszínen megejtett orvosi vizsgálat szükséges.
A Balaton-átúszás élményét a szervezők bátran ajánlják olyan amatőr sportolóknak is, akik korábban még nem próbálták azt, vagy nem vettek részt hasonló igénybevételt jelentő próbatételen. Az úszófolyosó mentén 50 méterenként vitorlások és egyéb vízi járművek személyzetei vigyázzák a versenyzők biztonságát. Aki elfárad, bármikor megállhat, megpihenhet.
A kihívást keresőknek a szervezők tudatos felkészülést ajánlanak az elektronikus edzésterv segítségével. Az e-edzéstervre ezen az oldalon lehet regisztrálni: http://www.futanet.hu/cikk/ingyenes-futo-edzestervek/balaton-atuszas-edzesterv.
A felkészülésben résztvevők Mányoki Attila, a sikerei által méltán világhírű óceánúszó tanácsaiban részesülnek havonta egyszer. Az e-edzésprogramhoz bárki, bármikor csatlakozhat. Rossz idő esetén a Balaton-átúszást az esőnapok valamelyikén rendezik meg, ezek: július 2., 8., 9., 15., 16.