A koronavírus járvány idején megtapasztaltuk, hogy milyen következményekkel járnak a lezárások, a korlátozások. A térséget a múlt században is komoly járványok sújtották, a középkori pestist követően a 19. században megjelent a szintén gyilkos kór, a kolera, amely a Balaton vidékén 1855 táján igen sok áldozatot szedett.
A kolera, azaz az „epemirigy nyavalya” vagy „ragadványos epemirigy” egy baktérium által terjesztett, heveny hasmenéssel, hányással, kiszáradással járó, sok esetben halállal végződő súlyos járványos megbetegedés volt. A szűretlen víz fogyasztása, a higiéniás viszonyok elmaradottsága, a csatornahálózat hiánya mind-mind fokozták a betegség súlyosbodását és gyors terjedését.
A kolera első hulláma 1831-ben érte el hazánkat, amikor is több mint félmillió ember fertőződött meg, és közel fele hunyt el a betegségben. A kolera megfékezésére országszerte szankciókat vezettek be: ilyen volt az ún. elzáró intézkedések, azaz a határmenti katonai kordonok, a vesztegzárak, a katonai felügyelet, az ország koleraterületekre osztása és a veszteglő intézetek felállítása. Különféle gyógymódokkal kísérleteztek ugyan – füstölés, érvágás, piócázás –, de valós megoldást nem igazán találtak. A kolera idővel a Balaton vidékét, s legfőképpen Somogy vármegyét is elérte 1831. nyarán. Egy korabeli kiadványból – Haug Antal: Kolerajárvány Siófokon 1831-ben című művéből – megtudhatjuk, hogy Siófokon is felhívták a lakosság figyelmét arra: mindenki csak tiszta kútvizet igyon, és a Sió szűretlen vizét ne fogyassza. Emellett megtiltották a vásárok és búcsúk tartását, a templomokat és a kocsmákat bezárták.
A papok csak a templom falain kívül mondhattak kismisét, de az ostyát nem érinthették, hanem egy fadarabbal nyújtották át a híveknek. Fontos adalék, hogy nem engedélyezték a Balatonon a halászatot sem, valamint felfüggesztették a halak és a gyümölcsök árusítását is.
A Balaton északi partján megjelenő kolera miatt 1831. szeptember 23-án lezárták az őszödi, boglári és fonyódi révátkelőhelyeket. Az óvintézkedések ellenére 1831. július végén elérte Siófokot, Kilitit és Zamárdit is a járvány. Siófokon 129 kolerabetegből 79-en, Kilitiben 132 beteg közül 66-an haltak meg. Zamárdiban 37 fő hunyt el a betegségben. Veszprém és Somogy megye közé is határt húztak, ekkoriban ugyanis a Sió vonala volt a választóval, ezért a lakók vasvillával igyekeztek távol tartani a másik megyéből érkezőket. 1831. augusztus elején lezárták Veszprém és Zala vármegyék határát, de sajnos ez csak kevés eredményt hozott. A kolera rendkívül gyors lefolyású betegségként, akár 4-12 óra alatt végezhetett az áldozatokkal. Idővel a járvány Zala és Veszprém vármegyékre is átterjedt, ezért szinte minden téren zárlatot hirdettek. A kolerazárlatot 1831 októberében oldották fel a Magyar Királyság területén, de a hatóságilag elzárt, élelemmel, ellátással nem rendelkező településeken országszerte lázadások törtek ki.
A teljes cikk itt elolvasható.