A hétvégén madármegfigyelő napok lesznek országszerte 16 megyében és Budapesten – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Az MME MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény már két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.
Idén az MME országszerte 16 megyében és Budapesten több mint félszáz helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén.
Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában az első ötben szokott szerepelni, a múlt évben két kategóriában is dobogós helyezést ért el.
A közlemény szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni: bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.
A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.
A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 6-án ad hírt az egyesület.
Tavaly 36 ország 984 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg 24 ezer 614 résztvevő – közölték.
Balatoni Helyszínek és időpontok:
- Hegyesd és Monostorapáti közötti víztározó
Időpont: 2025. október 4., szombat 14:00 óra
Találkozó: Hegyesd, Zrínyi u. felől, a tó kerítése melletti kavicsos úton. Koordináták: 46.92246, 17.53067
Program: távcsöves madármegfigyelő séta
Tisztelettel kérjük, hogy kutyát ne hozzanak magukkal!
További információ/kapcsolat: Nyitrainé Kovács Andrea, +36-70-295-5306 - Balatonfűzfő, Parti sétány
Időpont: 2025. október 5., vasárnap 14:00 óra
Találkozó: Balatonfűzfő, Tobruk Strand parkoló
Program: madármegfigyelő séta
Tisztelettel kérjük, hogy kutyát ne hozzanak magukkal!
További információ/kapcsolat: Druzsbaczky Ildikó, +36-70-208-6746 - Keszthely, Régi fejőház parkja (Bécsi kapu utca 1)
Időpont: 2025. október 4-5. szombat-vasárnap 10:00–14:00
Program: Madármegfigyelő séta, madárgyűrűzési bemutató
Találkozó: Festetics madárpark bejárata
További információ/kapcsolat: Imre Kornél, 06-20-952-5640, imre.kornel@mme.hu