Mácsai István nemcsak festő volt, hanem jelentős amatőrfilmes és fényképész is. Így a mintegy hatvan – múzeumoktól, hazai és külföldi magánygyűjtőktől kölcsönzött – festményen túl, a művész filmes, fotós és napló hagyatékából feltárt anyagok is láthatók a kiállításon.
Mácsai életművét máig egyfajta tanácstalanság övezi, recepciója kezdettől fogva ellentmondásos és szakadozott volt. Az 1950-es évek elejétől egyéni és csoportos tárlatokon rendszeresen mutatkozó, a szakmai nyilvánosságban jelenlévő, az állami vásárlásokon és a műkereskedelemben is magasan jegyzett festő nem egyszerűen kihullott a professzionális kánonokból, hanem jószerivel be sem került oda – írták a város honlapján.
Mácsai István kívülálló volt, elszigetelt, elsősorban azért, mert munkásságát festői értelemben nehéz volt besorolni. Alkotásaiban van valami nyugtalanító. A festményeken látható egyes motívumai mintha véletlenszerűen és egyben törvényszerűen lennének jelen. Képein az látható, amit a hétköznapi észlelés során nem látunk. Tárgyak, gangok, városképek, arcok, mintha mindegyiket kiemelték volna az őket körülvevő világból – fogalmazott Földényi F. László esztéta a kiállításmegnyitón, aki még 1973-ban találkozott először Mácsai képeivel egy kiállításon, mint mondta: ilyesmit addig nem látott és azóta is csak elvétve.
Mácsai számára az a fontos, ami van, nem az, ami belelátható. Analizál. A valóságot szétszedi darabokra, anélkül, hogy valamilyen logika mentén újra felfűzné. Látjuk a gangon várakozó oroszlánt. Mácsai valami ellenőrizhetetlennek a határán egyensúlyoz. Életműve egy különös zárvány, amit a magyar művészettörténetből nem lehet kiiktatni – zárta megnyitó beszédét Földényi F. László.