Mabisz: a jégkármérséklő rendszer csak biztosítással együtt nyújt hatékony védelmet (mti)

A májusban induló, az egész országra kiterjedő jégkármérséklő rendszer (Jéger) csak biztosítással együtt nyújt hatékony védelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerint.

A Mabisz ezt azzal támasztja alá, hogy az eddig három megyében (Somogy, Baranya és Tolna) kiépített kárelhárító rendszer sem ad teljes védettséget a jégkár ellen.

A Jégeső-elhárítási Egyesülés adatai szerint tevékenységük csaknem három évtizede alatt 74 százalékkal csökkent a mezőgazdasági jégkár a térségben.

A Mabisz összesítése alapján tavaly az azt megelőző évhez képest 5,3 milliárd forintról közel 9 milliárd forintra nőtt az országos összjégkár, a három védett megyében a károk összege 446 millió forintról 2,7 milliárd forintra emelkedett.

A három megyében a jég okozta csúcskárok összege tavaly 187 millió forintot, tavalyelőtt 44 millió forintot tett ki.

A Mabisz közölte: a biztosítók üdvözlik az országos rendszer bevezetését, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy pár évnek el kell telnie, amíg a rendszer hatásosságáról pontos képet lehet adni.