A repce általában az első olyan növény, amiről fajtaméz gyűjthető. Jellemzően viszik is a méhészek a méhcsaládokat a táblákhoz. Idén azonban még kevesen indultak el, bár a virágzás Veszprém megyében is elkezdődött.
– Nem szerencsés ez a 10 fok alatti hőmérséklet. Hiába kezdődött el a virágzás, ami kicsalja a méheket, ha jön egy- egy ilyen szelesebb idő, vagy egy kis eső, az lemossa őket a virágról és nem érnek haza. Mi még nem indulunk a repcére, kivárjuk ennek a rossz időnek a végét- mondta el Máté Dávid méhész. A méhészek számára a szélsőségektől mentes tavaszi időjárás lenne kedvező.
A szakember beszélt arról is, hogy a repce 15 fok alatt nem is mézel, bár kevés virágport azért ad, ami fontos a családok erősödéséhez. A másik probléma az aszályban keresendő, bár az utóbbi napokban lokálisan esett ugyan 10-15 milliméternyi eső, de ez nem oldotta meg a csapadékhiányt. A növények fejlődéséhez, virágzásához, mézeléséhez egyaránt szükség van a csapadékra.
Ebből a szempontból a mostani hűvös időjárás nem olyan nagy baj, legalább lassítja a növények fejlődését, és ha jön egy nagyobb eső az sokat javíthat a helyzeten. A méhész szerint kiváló termés már biztos nem lesz, de legalább a családok kapnak egy kis időt a fejlődéshez. A méheknél 21 napig tart mire a petéből kifejlődik egy egyed. A januári tartós fagyokkal nem volt baj, az akkor okoz gondot, ha nagyon elhúzódik a tél.
A márciusi meleg előnye is ez volt, hogy tudtak gyorsan virágport gyűjteni, ez megdobta a családokat, de elég lett volna ehhez egy 18- 20 fok is. Ha márciusban van egy 25 fokos hőmérséklet, az a virágzást is nagyon meggyorsítja és csak egy részét tudják kihasználni. Tavaly pergetni is tudtunk a gyümölcsből és korai vadvirágból, most ezt biztos megeszik majd a családok, feleslegük nem lesz.
Az aktuális teendő a méhekkel ilyenkor a családerősség kiegyenlítés. Nem célszerű közepes és már túlfejlődött családokkal vegyesen a repcére indulni, de ilyen hidegben nem jó kaptárt bontani sem, ezzel is várni kell még. A kaptárok körül repülő méheket azért bőven látni, de ezek csak vizet hordanak. Ilyenkor már kiterjedt a fiasítás a méhcsaládoknál, és ez nagy mennyiségű vizet is igényel. A repce után az akác következik, az éjszakai mínuszok a megindult virágokat már károsíthatják.