„Szomorú szívvel búcsúzunk” – ezzel a mondattal kezdődik az a Facebook-bejegyzés, amelyben tudatják: bezár az egyik legismertebb és legszebb panorámájú balatoni étterem. Badacsony ikonikus vendéglátóhelyét, a Kisfaludy-házat a jelenlegi üzemeltetetők 11 év után zárják be. ahogy írták: vége a „háznak”, amelynek nevét költőnk, Kisfaludy, hírnevét azonban a több mint száz éves vendéglátás adta.
A Facebookon megosztott nyílt búcsúlevél nemcsak egy vállalkozás zárásáról szól, hanem egy közösségről, amely köré az étterem az évek alatt szerveződött: a helyi borászoktól a kistermelőkön át, az étteremhez érzelmileg kötődő vendégekig és a személyzetig. Az emlékek közt ott vannak leánykérések, gesztenyefa alatti esküvők, és a gyerekek, akik a vasútállomástól gyalog is szívesen másztak fel, csak hogy ott ehessenek újra túrós csuszát.
„A növények, borok, ízek mögött mindig emberek voltak” – fogalmaz a posztban a csapat, név szerint köszönve meg több tucat volt kolléga munkáját. „Edit, Gábor és Zsolt vitték a konyhát, Peza és Attila a placcot, Krisztián egy éjszakai műszak után is beugrott segíteni, Levi suhant a placcon, Hógolyó legyűrte a szívatós napját” – olvashatjuk a sokszor megható, máskor nosztalgikusan vicces megemlékezéseket.
A döntés oka prózai, de annál beszédesebb: az étterem bérlemény volt, a tulajdonos önkormányzat pedig „nem gondoskodott időben arról, hogy bárki is folytatni tudja ezen az ikonikus helyen a hagyományoknak megfelelő vendéglátást” – írják. A poszt alatt több hozzászólás is az önkormányzat felelősségét emlegeti. Van, aki vendégként búcsúzik, sorait sokan lájkolták: „A Kisfaludy-ház számunkra mindig több volt egy étteremnél. Egy menedék, ahol a lélek is kapott valamit a tányér mellé.”