Ötödik alkalommal adott helyet a balatonakarattyai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) a LáriFári Alapítvány által szervezett karitatív vitorlásversenynek, a Kerekes Regattának. A résztvevők között idén is ott volt az alakulat két elektromos hajója, valamint az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Baja nevű aknamentesítő naszádja.
Sokáig úgy tűnt, hogy a szeszélyes időjárás nem lesz kegyes az idei programhoz, ám végül kis csúszással, de megkezdődhetett a mindenki által legjobban program, a vitorlázás. A LáriFári Alapítvány hat éve hagyományteremtő szándékkal indította útjára a kezdeményezést, hogy élményterápiás céllal, a lelki rehabilitációt elősegítve, egész napos kikapcsolódást biztosítson a mozgáskorlátozott és halmozottan sérült gyermekek, valamint hozzátartozóik részére. A karitatív versenysorozatot évről évre számos vitorlázó támogatja, lehetővé téve, hogy a gyermekek megismerhessék a vitorlázás örömét.
A rendezvényt Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka nyitotta meg. A délelőtti órákban játékos foglalkozások majd és finom ebéd várta a résztvevőket. A viharjelzések megszűntével pedig a gyermekek és kísérőik elindulhattak a kikötő felé, ahol már várták őket a vitorlások. A ragyogó napsütés, a varázslatos panoráma, és a hullámok meghódítása idén is mosolyt csalt a kis vendégek arcára.
Az előző évekhez hasonlóan a résztvevő hajók között volt az üdülő két elektromos hajója, valamint az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Baja nevű aknamentesítő naszádja is.