Különleges kiállítás a Kinizsi-várban (veol.hu)

Május elsején ünnepélyes esemény színhelye volt a nagyvázsonyi Kinizsi-vár kápolnája: megnyílt a Csipkébe vert barátságok című kiállítás, amely a Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti Kör 26 éves munkásságát és összetartozását mutatta be. A nagyvázsonyi kiállítás után a csipkék utaznak is tovább és május 16-tól egy héten keresztül lesznek megtekinthetőek Balatonedericsen a faluházban – írja a veol.hu.

 

kiállítás nem csupán finoman megmunkált csipkecsodákat tárt a látogatók elé, hanem bepillantást engedett egy közösség történetébe, amely több mint két évtizede őrzi és élteti a csipkeverés hagyományát.

A megnyitón Kandikó Rita akkori közművelődés szervező elevenítette fel a baráti kör indulását, majd Balogh Ernőné Bertalan Katalin csipkekészítő népi iparművész, a kör vezetője osztotta meg a hallgatósággal a 26 év során megélt emlékeket, találkozásokat, és az alkotó közösséghez tartozás örömét. A tagokat és a jelenlévőket Stefanovitsné Sipos Mária polgármester köszöntötte.

A megnyitó után a látogatók nemcsak a kiállított csipkékben gyönyörködhettek, hanem ki is próbálhatták a csipkeverés alapfogásait, testközelből ismerkedhettek meg e különleges kézműves technikával.

A kiállítás április 29. és május 4. között volt megtekinthető, és külön említést kapott a Pécselyen található Csipkeház is – a hely, amely otthont ad a baráti körnek, és ahol továbbra is élő hagyományként őrzik a csipkeverés tudományát. A Csipkeház előzetes bejelentkezéssel látogatható – írja a veol.hu.