Kulcsszó: bizalmatlanság (tvkeszthely.hu)

A digitális térben leselkedő veszélyekről, és azok elkerüléséről hallgathattak előadást a rezi iskola diákjai a közelmúltban. A tanulók a kémprogramok és a vámpírprogramok mellett a képfeltöltés és a chatelés kockázatairól is felvilágosítást kaptak. A nyolcadikosok nagyon hasznosnak találták az előadást, és sok új információval gazdagodtak.    

A Digitális Iskola Programot a Vodafone Magyarország indította útjára 2015-ben, majd egy év múlva csatlakozott hozzájuk a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A rezi iskola a kezdetektől részt vesz a kezdeményezésben, így kaptak már táblagépeket, és a pedagógusok is részesültek oktatásban. A harmadik alkalom során gyerekek életkoruknak megfelelően ismerkedhetnek meg a biztonságos internetezésre vonatkozó szabályokkal.

Matusek Zsuzsanna a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat trénere hét éve járja az országot, és hívja fel a fiatalok figyelmét az internet veszélyeire. Előadásain törekszik az interaktivitásra, és arra, hogy minden korosztályhoz a saját nyelvén, a saját eszközeivel szóljon. Reziben az alsósoknak mesét, a felsősöknek pedig már komolyabb kisfilmeket vetített, ezzel is színesítve az előadást.

„Sajnos itt is azt tapasztaltam – pedig ez egy nagyon odafigyelő iskola, tehát érzem azt, hogy a gyerekeket óvó figyelem veszi őket körül – de itt is azt tapasztaltam, hogy a gyerekek eléggé magukra vannak hagyva az internetezés alatt. Gondolok itt arra. hogy már az egészen picik is beviszik az okos telefonjaikat az ágyukba. Innen kezdve sem tartalmi, sem időbeli korlát nincs előttük. Ez pedig egy szülői privilégium. Azt gondolom, hogy erre a szülőknek kéne figyelniük.” – tájékoztatott a tréner.

A program preventív jellege miatt nehezen vagy egyáltalán nem mérhető, hogy hány gyereket sikerült megóvni az évek során. A tréner bízik abban, hogy egyre többen ismerik fel, hogy rendkívül fontos a biztonságos internethasználatról beszélni hazánkban is.

(7:35)