Közmeghallgatást tartottak Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

Az út- és járdafelújítás, a gesztenyefák helyzete, a Balaton-parti sétány és a Hévízi kifolyó ügye is téma volt a közmeghallgatáson. A Balaton Színházban összeült testület először az írásban beérkezett kérdéseket hallgatta meg. A közmeghallgatáson jelen voltak a rendvédelmi szervek és az önkormányzat munkatársai is – írja a tvkeszthely.hu.

Keszthely polgármestere bevezetőjében az aktuális ügyekről adott tájékoztatást. Manninger Jenő elmondta, elindult a Zöld Város projekt, amelynek keretében megújul a Zeppelin tér és a Helikon park is. Kiírták a közbeszerzési pályázatot a Kertváros és a Zámor csapadékvíz-elvezetésére. A városvezető beszámolt arról, hogy körbejárták a városi óvodákat, és megállapították, hogy a Tapolcai utcai intézmény kivételével összességében jó állapotúak az óvodák. Az apróbb hibák kijavítása folyamatban van.

„Több mint 7 milliárd forintot fordíthatunk – ha az Unióval megkötik a szerződést – Keszthely egész városára. Természetesen kiemelt lesz a belváros és a Balaton-part, de minden városrészben szeretnénk útépítést, útfejlesztést, közlekedésbiztonság javítására szolgáló intézkedéseket tenni ebből a tervezetből. Kisebb beavatkozások is szükségesek. Az elmúlt hónapban megtörtént néhány olyan forgalmi rend változás, amire már nagyon régóta vártak a lakosok.” – mondta Manninger Jenő, Keszthely polgármestere.

A polgármester elmondta, a nyári fakidőlés után átfogó favizsgálat indult. Továbbra is zajlik az új Balaton-parti sétány tervezése, és dolgoznak a focipálya területére tervezett sport- és welness központon is. Manninger Jenő beszélt a takarékossági intézkedésekről is. Az önkormányzatnál heti négy napra szervezik át a munkát, a Goldmark Károly Művelődési Központot pedig december közepétől várhatóan márciusig bezárják. Kérdés volt a Rákóczi téri óra sorsa, ez javítás alatt van, visszakerül majd a helyére. Szó volt a köztiztaságról is, a polgármester elmondta, új autót szerez be a VÜZ Kft.

„A város az elmúlt 30 évnek a legnagyobb veszteségét szenvedte el a Sörház és a Kísérleti utcai beruházások során. Szeretnék tájékoztatást kapni, hol tart ez az ügy, mert engem tanúként két éve nem hajlandó a nyomozó hatóság meghallgatni. A városnak mennyi kára keletkezett, ez az ügy hol tart? Sikerült-e egy forintot is behajtani a kivitelezőtől?” – kérdezte Weller-Jakus Tamás.

Manninger Jenő elmondta, a Sörház beruházását átvette az egyház. Az óvodával kapcsolatban részletes vizsgálat zajlik, folyamatban van a büntető eljárás, ezért arról részletes információkat nem lehet kiadni. A kártérítés előkészítésével foglalkozik az önkormányzat. Elhangzott, lényeges adóemeléseket nem terveznek jövőre, de kisebb emelések előfordulhatnak. Téma volt még a vadgesztenyefák helyzete, ezzel kapcsolatban elmondták, az injektálás nagyon drága, de szakember rendeli el az éves permetezéseket.