Közlekedési balesetet szimuláltak az R67-esen

Szeptember 30-án kerül átadásra az R67-es gyorsforgalmi út egy újabb szakasza Somogybabod térségében. Az átadást megelőzően, kedd délelőtt a katasztrófa felszámolásban érintett szervezetek együttműködési gyakorlat keretében gyakorolták egy esetleges közlekedési baleset hatékony felszámolását az érintett szakaszon – számolt be honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság..

 A katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentőszolgálat, és a közút kezelője egy feltételezett baleset elhárítását mutatták be a Somogy Megyei Védelmi Bizottság és a sajtó képviselőinek. A gyakorlat kiemelt célja volt a kárfelszámolásban érintett szervezetek beavatkozásának összehangolása, az együttműködés gördülékenyebbé tétele, kiemelt figyelemmel az érintett útszakasz sajátosságaira.

A gyakorlat feltételezése szerint az R67-es úton, Somogybabod térségében egy személyautó a szalagkorlátnak csapódva balesetet szenvedett, az ütközésnek olyan ereje volt, hogy mindkét utasa beszorult a sérült járműbe.

Elsőként a rendőrség munkatársai érkeztek ki a helyszínre, akik megkezdték a forgalom irányítását, valamint a forgalmat elterelték az érintett pályaszakaszról. Eközben a kaposvári hivatásos tűzoltók is befutottak, élükön a katasztrófavédelmi műveleti szolgálattal. Az egységek azonnal megkezdték a beavatkozást a gyors felderítés után. A tűzoltók feszítő-vágó berendezés segítségével kiszabadították a sérülteket a roncsból, majd átadták őket a mentőszolgálat munkatársainak kivizsgálásra. A műszaki mentés és a rendőrségi helyszínelés biztosítása érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatóságának szakemberei az üzemeltetési feladatok ellátásához újonnan rendszerbe állított speciális útellenőrző gépjárművük használatával kiépítette az ideiglenes forgalomterelést. A műszaki mentést követően a közútkezelő munkatársai végezték az úttest megtisztítását és a sérült forgalomtechnikai elemek helyreállítását.                                                                                                                         A gyakorlaton az együttműködő szervezetek részéről mintegy 25 fős beavatkozó állomány vett részt.