Közel kétezren tekertek a tizenötödik Tour de Zalakaroson (zaol.hu)

Az ország legnagyobb kerékpáros rendezvényének adott helyet az elmúlt hét végén a zalai fürdőváros, a 15. alkalommal megrendezett Mapei Tour de Zalakaros versenyre mintegy 1500 előnevezés érkezett, a résztvevők száma pedig a kétezer főt is megközelítette – írja a zaol.hu.

Jankovics Ferenc főszervező elmondása szerint a pénteken kerékpáros felvonulással indult, s egészen vasárnapig tartó rendezvényen több olyan versenyszám is akadt, amely létszámrekordot hozott. Ez egyben azt is jelzi, hogy a zalakarosi versenynek komoly rangja van a biciklis közösségben.

– A Mapei Tour de Zalakaros nemcsak verseny, több olyan szabadidős programot is magába foglal, amely a kerékpározás örömét hivatott megmutatni – magyarázta a főszervező. – Vannak családi túráink, igyekszünk megszólítani azokat a gyerekeket, akik szeretnek kerékpározni, de szórakoztató programokat is szerveztünk.

A kísérő programokkal tarkított, három napot felölelő versenyhétvégén öt különböző futamban próbálhatták ki magukat a résztvevők: ezúttal is volt céges csapatverseny, gyerekverseny, családi bringatúra, országúti teljesítménytúra, valamint országúti maraton is.

A legnagyobb érdeklődés a versenyeket kísérte. Szombaton Szabadics Ride Company Challenge elnevezéssel, 62 csapat részvételével egy 38 kilométeres csapatversenyt rendeztek, kifejezetten munkahelyi kollektívák részére. Rekordot hozott az a gyermekverseny is, amire az óvodás korúaktól az U13-as korosztályig várták a nevezőket, ezen mintegy 250 fő vett részt.

A rendezvény célja a magyar és külföldi kerékpárosok részére versenyzési, túrázási, maratonozási lehetőség biztosítása, a kerékpáros sport népszerűsítése. Azokat is várták, akik soha nem vettek még részt kerékpáros rendezvényen indulóként, az esemény nem csak profiknak szól.

Vasárnap középtávú, 65 kilométeres teljesítménytúra, egy Kis-Balatont megkerülő családi bringatúra és egy 137 kilométeres országúti maraton szerepelt még a programban. Ugyan az esős időjárás miatt ezeket nem a legkedvezőbb körülmények között rendezték meg, ám Jankovics Ferenc szerint a közép- és hosszútávhoz szokott biciklisek hozzászoktak ahhoz, hogy eláznak, őket az eső nem zavarja.