Kosárlicitet indított az önkormányzat a vidramenhelyért (sonline.hu)

Kosárlicitet indított a kelevízi önkormányzat az ország egyetlen vidramenhelyének megsegítésére. Vargáné Balatincz Krisztina polgármester elmondta: a Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidraparkja a kormányrendeletnek megfelelve november óta zárva tart, és mivel a belépődíjakból tartják fenn magukat, mára minden tartalékukat felélték – írja a sonline.hu.

– A napokban tragikus hirtelenséggel eltávozott Töreki Tamás, aki mentőtisztként a vidrapark vezetőjének, Balogh Mártának a legnagyobb támasza volt – mondta a polgármester. – Szeretnénk segíteni neki ebben a kilátástalan helyzetben, hogy tudja folytatni azt a példaértékű munkát, amelyet évek óta folytat.

Balogh Márta 2007 óta foglalkozik a vidrákkal, elsődleges célja az, hogy felkészítse az állatokat a szabad, önálló életre. Szinte az ország minden tájáról kerültek hozzá vidrák, áldozatos munkája révén pedig egyre több gyerekkel, felnőttel ismertette meg az állatot a petesmalmi festői környezetben.

A polgármester megjegyezte: Kelevízen 2016 óra foglalkoznak a közmunkaprogram keretében kosárfonással, már saját maguknak megtermelik a vesszőket is. Ezúttal egy-egy olyan egyedi kosarat készítettek, amelynek a bélését vidrák díszítik.

– A közösségi oldalon lehet licitálni nyilvánosan, vagy anonim módon jövő kedden délután négy óráig, eddig mindkét kosárra ötvenezer forint feletti ajánlat érkezett – mondta el Vargáné Balatincz Krisztina.