Koronavírus: nincs többé szezonalitás a Balatonon (HelloVidék)

Nehéz helyzetben vannak a balatoni vállalkozók, hiszen a jelen helyzetben várhatóan elmarad az idei nyári szezon a tóparton. A napról-napra, óráról-órára változó helyzet csak még jobban nehezíti a vendéglátók életét, hiszen nem lehet tudni, hogy meddig fog elhúzódni a járvány és mikor tudnak kinyitni újra.

 

Nehéz bármit is tervezni, hogy nem tudjuk pontosan, hogy mikor lesz ennek vége, és mikor fognak ezek a vészhelyzeti korlátozások megszűnni. Én azt gondolom, hogy az emberek utazási kedve az nem múlt el. Ugye a Balaton főleg belföldön erős – négy vendégből három belföldi. Nagyon sokáig leszünk bezárva, így a korlátozások feloldásával ez az utazási kedv hamar visszatérhet – fogalmazott a hellovidek.hu-nak a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Hoffmann Henrik hozzátette: jelen állás szerint az egész nyári szezont érinteni fogja a koronavírus miatt kialakult helyzet. Azonban, ha a nyár végére lecseng, akkor ősszel újra indulhat az élet, ugyan ez nem hozza vissza a nyári bevételek kiesését, de eredményezhet egy magasabb keresletet. Ami egyenlő lesz azzal szerinte, hogy a balatoni turisztikai bevételek kétharmaddal csökkenek. A Balaton turisztikai bevételének kicsivel több mint a fele júniusban és augusztusban keletkezik, a másik fele pedig az év maradék tíz hónapjában. Ha ebből elvesszük a felét meg a másik felének a felét, akkor nagyjából az egyharmada, negyede maradhat annak a bevételnek, amit egyébként a Balaton ebben az évben produkálhatott volna – fejtette ki az elnök. Hoffmann Henrik arra számít, hogy a szektor több balatoni vállalkozója tönkremehet.

Hoffmann Henrik beszélt arról is, hogy  az a munkaerőigény, ami korábban külföldön fennállt az most bizonyosan csökkenni fog, ezáltal nagyon nehéz lesz majd kint elhelyezkedni. Így az elmúlt években a Balatonnál kialakult munkaerőhiány jelentősen mérséklődhet.