Koronavírus – Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásáról tájékoztatott a MÁV és a Volán (mti)

Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton.


A két közlekedési társaság arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított, személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával együtt érvényes utazási utalvánnyal, továbbá az egészségügyi szolgáltató, fenntartó által kiállított igazolással, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal lehet igazolni.
Emlékeztettek arra, hogy az utazási kedvezményre jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése szerint az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen.