Úgynevezett adomány bankszámlát nyitott Balatonfüred Önkormányzata. Ide várják a koronavírus járványhelyzetben való védekezéshez szükséges pénzfelajánlásokat.
A koronavírus-járvány terjedésével egyre több önkéntes felajánlás születik, az önkormányzat a megnyitott számlán lehetőséget biztosít azoknak, akik pénzadománnyal segítenének a koronavírus okozta vészhelyzetben – olvasható a város honlapján megjelent közleményében.
Az adományokat az önkormányzat a járvány elleni, helyi intézkedések támogatására, a nehéz helyzetbe került lakosok megsegítésére használja fel.
A felajánlásokat a Balatonfüred Városért Közalapítvány 73200110-11285438 számlájára átutalással lehet teljesíteni.
Mindeközben zavartalan az idősek ellátása a városban. Elsősorban az élelmiszer bevásárlásban illetve a gyógyszerek beszerzésében kell a segítség – olvasható a balatonfured.hu oldalon. A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ egyelőre győzi kapacitással a feladatokat, önkéntesek is felajánlották segítségüket, őket is koordinálják. Jelenleg több mint háromszáz időset látnak el, de úgy számítanak, egyre többen veszik majd igénybe a szolgáltatásaikat.
Jelenleg 190-en veszik igénybe a házi jelzőrendszeres ellátást, 38-an igénylik a házi gondozást, több mint nyolcvanan a szociális étkeztetést. Mintegy húszan kértek az elmúlt napokban segítséget, jellemzően az élelmiszer bevásárlásban és a gyógyszerek beszerzésében. Az említetteken kívül az időseknek a háziállatok gondozásában, elsősorban a kutyasétáltatásban illetve a postai csekkek befizetésében van szükségük segítségre, fontos a telefonos kapcsolattartás is, hiszen a jelenlegi helyzetben nagy veszély a teljes elmagányosodás is.