Korlátozások nélkül megtarthatók a nyári táborok a Balatonnál is (MTI)

A kedvező koronavírus-helyzet miatt járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott keretek között szervezhetik, bonyolíthatják le – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A közlemény szerint a tábort annak kezdete előtt legalább hat héttel a helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalnál kell bejelenteni. Közölni kell a táborozás helyét, időpontját, a résztvevők várható számát, a tábort szervező vagy a képviseletére jogosult nevét, elérhetőségét.

Azt írták, ugyan a kockázat kisebb, de a koronavírus továbbra is jelen van, ezért az NNK – a járványtól függetlenül is – szükségesnek tartja és javasolja az általános higiénés szabályok betartását. Így a táborokban kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző diák, illetve szervező vehet részt, erről – gyerek esetében a szülőnek – nyilatkozni is kell.

Javasolják továbbá, hogy a táborban részt vevő szervezők és segítők lehetőség szerint legyenek a koronavírus elleni védőoltás legalább két dózisával beoltva. Kiemelték, zárt térben a foglalkozások esetén kiemelt figyelmet kell fordítani a rendszeres, megfelelő intenzitású szellőztetésre, ez vonatkozik a folyosókra és a szociális helyiségekre is.

A tábor működtetése során gondoskodni kell a személyi higiéné betartásáról, amelynek alapja a gyakori, alapos szappanos kézmosás, esetleg kézfertőtlenítés, valamint a köhögési etikett betartása. Az NNK szerint fontos, hogy a személyi higiéné alapvető szabályairól a táborba érkezők is kapjanak részletes, az adott korosztálynak megfelelő tájékoztatást.

Ha egy gyerek vagy szervező betegség tüneteit észleli, haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell a szervezők által előzetesen felkért orvost, aki dönt a további teendőkről. A beteg gyermek felügyeletét ellátó embernek kötelező kesztyűt és maszkot kell használnia – olvasható az NNK közleményében.