A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program nyerteseiről közöl információkat a napi.hu, amely az MTÜ honlapján megtalálta a szerencsés vállalkozásokat. A hírportál úgy találta, a Balaton-régió különösen jól lobbizott, és a legnagyobb támogatásokat a kormányzathoz közeli cégek nyerték el. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója szerint szakmai szempontok alapján döntöttek.
A Kisfaludy turisztikai fejlesztési programmal minden idők legnagyobb szálláshelyfejlesztési programja valósulhat meg a vidéki Magyarországon – számolt be korábban az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a 2017-ben útjára indított programról, amelynek keretében 2030-ig 300 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztési beruházás valósulhat meg. Ebből 150 milliárd forintot a kormány hazai költségvetési forrásból, vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít.
Az MTÜ több mint 700 pályázattal kapcsolatban hozott pozitív támogatói döntést, és már 624 támogatói okiratot bocsátott ki. Eddig nem volt nyilvános, hogy pontosan ki és melyik cég nyerte el a panziók, szállodák felújítására, bővítésére, építésére szolgáló milliókat, milliárdokat, de már elérhető az MTÜ honlapján.
A napi.hu a lista alapján úgy találta, a legnagyobb támogatásokat a kormányzathoz közeli cégek nyerték el. A két legnagyobb nyertes ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz köthető – állítja az oldal cégadatbázisokra hivatkozva.
Az oldal által kiemelt beruházások között van a szántódi, ötcsillagos Balaland hotel, amelynek építésére 2,9 milliárd forintot kapott a 2017-ben alapított Szántód BalaLand Family (SZBFamily) Ingatlanfejlesztő Kft. Szintén 2,9 milliárd forint támogatást nyert a CDHT Hotel Projekt Kft. a Tihanyi kastélyszálló és tréning központ elnevezésű hotel megvalósítására.
Az egymással szemben lévő Szántód és Tihany gigaberuházásai
A BalaLand projektet az évek óta sikeresen prosperáló, a Mesés Shiraz és a Varázslatos Bambara tematikus hotelek, illetve az attrakciós Bükki Rejtélypark sikeres üzemeltetéséért felelős cégcsoport álmodta meg – így reklámozza magát a szántódi gigaberuházás. A beruházás weboldala szerint a lakások 55 százalékát már el is adták. Nem lesz kicsi a 109 szobás hotel közvetlenül a Balaton partján: 5 különálló családi villát is építenek. A BalaLand Residence luxus lakóingatlan pedig 115 különböző méretű balatoni panorámás exkluzív apartmannal büszkélkedhet majd. A fejlesztési terület optimális: 5,5 hektár ősfás parkkal és 330 méter saját balatoni partszakasz. Főleg a gyerekes családokra számítanak majd. „Az egyedi, karibi koloniális építészeti tematikájú, prémium kategóriájú wellness hotel, amely elsősorban a gyermekkel utazó családokra fókuszál és számukra nyújt a legmagasabb igényeket is kielégítő szállodai, illetve a szomszédos Familypark élményeivel kiegészülve, minőségi szabadidős szolgáltatásokat” – olvasható a Balaland oldalán.
A balatoni régió több beruházása is bőven kapott a MTÜ pályázati pénzeiből. A szántódi luxusvillákból talán látszódni fog a Balaton túlpartján, Tihanyban készülődő beruházás is. A Tihanyi kastélyszállót és tréning központot építő, szintén 2,9 milliárd forint támogatást elnyerő CDHT Hotel Projekt Kft. egy 2018-ban alapított cég, ami az A8 Palace Hotel Zrt. tulajdonában van. A hvg.hu írta meg, hogy a cég telephelye Tihanyban van, alig pár száz méterre a Tihanyi Kastély és Park Hoteltől, amely egykor József főherceg hathektáros balatoni rezidenciája volt, majd pártüdülő lett belőle. A Gyurcsány-kormány 2006-ban privatizálta, és a tóparti üdülőkomplexum akkor került az egykor diplomataingatlanok kezelésére alakult CD Hungary cégcsoport birtokába.
Hévíz is jól lobbizott, hiszen a városában 8 szolgáltató nyert el a kormányzat által biztosított támogatási összegből összesen 640 millió forintot. Ebből – a polgármester tájékoztatása szerint – 381 millió forintot az önkormányzat tulajdonában lévő Hotel Aquamarin kapott meg támogatásként.
Az OTP is részesedett
Az MTÜ listájából az is kiderül, hogy az állami forrásból az OTP Bank is részesedett. A balatonszemesi Hotel OTP átalakítására és fejlesztésére 536 millió forint jutott. Keszthelyen a Hotel Baron beruházásra 1,8 milliárd forintot kap a Minerva ingatlanbefektetési alap. Balatonfüreden 1,7 milliárd forintból épülhet 66 szobás, négycsillagos hotel az SZ.Z. Szállodafejlesztő Kft. jóvoltából, ahol az SZ. Z. monogram a zalakarosi Szabadics Zoltánt fedi.
Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója szerint szakmai szempontok alapján döntöttek. Tavaly szeptemberi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Kisfaludy programban meghirdetett felhívásokra összesen 1522 pályázat érkezett. A keretnövelésnek köszönhetően a pályázatok szakmai elbírálása alapján szerinte a vidéken található panziók több mint kétharmada részesül támogatásban. Az első ütemben több mint 80 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések a következő években, amelyhez a magyar kormány 48 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.
A napi.hu teljes cikke itt olvasható.