Kis földrengés, nagy morajlás, a somogyi part süllyed (Siófoki Hírek)

Földrengést észleltek a kilitiek kedden késő este, de a városban, sőt, Balatonföldváron is érezni lehetett a földmozgást. Legutóbb idén januárban, akkor Töreki központtal volt észlelhető kisebb földrengés, négy éve a horvátországi nagyobból „kaptunk”, 39 éve, 1985-ben volt az emlékezetes, károkkal is járó földrengés, pedig annak Berhida volt az epicentruma – írja a Siófoki Hírek.

 

 

 

„Kis földrengés Siófok közelében július 16-án 23:27-kor, a rengés mérete 2,2 volt a Richter-féle skálán, a talajmozgást néhányan akár érezhették is” – írta az egyik, szerdára virradóan kiadott közlemény, egy másik szerint Siófokon kívül Balatonföldváron is érezhető volt a földmozgás, melynek az epicentruma a kiliti városrész alatt volt.

A morajlással és enyhe ágymozgatással járó kis földrengést megelőzően januárban is hasonló, 2,3-as erősségűt érzékeltek a műszerek, 2020 decemberében a súlyos károkat okozó horvátországi földrengést Magyarországon is észlelni lehetett, siófokiak akkor arról számoltak be, hogy rezgett a csillár, megmozdult a karácsonyfa, az asztal, a szék, a szekrénysor. A máig legemlékezetesebb földrengés az 1985-ös volt, amit így örökített meg a BRTK Könyvtár honlapja:

„1985. augusztus 15-én helyi idő szerint 6 óra 29 perckor pattant ki földrengés, amely sokak számára Siófokon és környékén is emlékezetes maradt. Elsősorban Peremartonban és Berhidán okozott épületkárokat, de az epicentrális területtől távolabb a Balaton környéki településeken is történtek épületsérülések. A rengés a Richter-skála szerinti 4,9 magnitúdójú, a Mercalli-skálán VII-es erősségű volt. A földmozgásról mindenütt hasonlóan számoltak be: az emeletes házak felsőbb szintjein megmozdultak a bútorok, kilengtek a csillárok, rezegtek az ablakok. Sok helyütt — elsősorban a magasabb épületekben — a földmozgás némi pánikot is okozott, sokan az utcákra futottak. A főrengést követő utórengések többségét már csak Berhidán érezték.

A siófoki károk a százmillió forintot is elérték. Több bérlakás és közintézmény károsodott. A település belvárosában két épület sérült meg komolyabban. A Sió-csatorna partján a régi Egészségház volt az egyik. A bontást követően itt épült fel a Településgazdálkodási Vállalat irodaháza, jelenleg a Művészeti Iskola működik az épületben. A másik pedig a Kálmán Imre sétány és a Hock János köz sarkán álló épület, melyet újjá kellett építeni. Földszintjén a Gyerekkönyvtár az emeleten pedig az ÁFÉSZ központja volt. A Kiliti városrészben az „Alsó”, az egykori református iskolát kellett lebontani. Helyén a kor követelményeinek megfelelő tantermek épültek az alsó tagozatos tanulók részére.”