Kihagyhatatlan program Kenesén – Jön a Balaton Boat Show

Már most hatalmas az érdeklődés a szeptember 6-tól 8-ig tartó Balaton Boat Show-ra, amelynek ezúttal is a balatonkenesei Kenese Marina-Port lesz a házigazdája. A Balaton Boat Show rendhagyó értelemben egy „hajószalon”, amely mindenkinek izgalmas programot kínál, legyen szó a hajózással először találkozó vendégekről, régóta hajózó vagy éppen hajóvásárlást fontolgató látogatókról. 

(Fotó: Balaton Boat Show)

Tavaly is rekordszámú vendég jött el vízen és parton kiállított több mint 60 vitorlást, motorost és elektromos hajót, valamint rengeteg hajózási kiegészítőt, ruházatot felvonultató rendezvényre – mondta el Rápolthy Edit. A kiállítás igazgatója kifejtette: idén még többen lesznek, ugyanis a vízi kiállítóhelyek már júniusban beteltek, a szárazföldön és vízen bemutatott hajók, motorcsónakok, elektrojet-ek száma megközelíti a 100-at.

A Balaton Boat Show és az év elején a fővárosban megrendezett Budapest Boat Show közötti stratégiai együttműködéssel két olyan rendezvény kapcsolódik össze szorosabban, melyre a piaci szereplők fontos megjelenési lehetőségként tekintenek és kiemelkedő részei a marketing és értékesítési stratégiájuknak. A vevőjelöltek szinte biztosan megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb kínálatot. Ráadásul a kiállításon kaphatják a legjobb ajánlatokat, nem beszélve arról, hogy a modelleket össze is hasonlíthatják egymással. Rápolthy Edit elmondta: a kiállított hajók többsége idén is vitorlás lesz. Folytatódik a trend, egyre nagyobb hajókkal jönnek a gyártók és forgalmazók, több 49-50 lábas hajó is lesz a főszereplők között. Több újdonság is várható: számos premierrel mutatkoznak be a hazai gyártók és forgalmazók egyaránt.